Irodalmi Szemle, 2005

2005/5 - Hogya György: Az Út (novella)

Hogya György- Itt az én képességeimről van szó. - Kis időt adott neki, hogy megeméssze a hallottakat, ugyanakkor vigyázott, hogy a hangsúly kellőképpen összhangban legyen a testtartásával. - Egyszerűen keveset tudok mindarról, ami vele történt, ráadásul én nem vagyok író... nem tartom magam alkalmasnak, hogy egy ekkora munkát elvégezzek. - Az ördögbe! Annyira vigyázott az ekkora hangsúlyozására, hogy a mondatot szerencsétlenül fejezte be! Elvégezzek! Ugyan már! Miért pont ezt a kifejezést használta?

Mikor engedett Magda néni kérésének, hogy hetente egyszer német, egyszer pedig angol nyelvleckére járjon hozzá, még nem is sejthette, hogy egyszer eljutnak ehhez a kéréshez. A helyzetet csak bonyolította, hogy míg számára a viszony Magda nénivel és a már meghalt férjével érthető és világos volt, addig a kívülállónak nehezen tudta volna megmagyarázni.

Talán azért, mert sohasem került rá sor. Mindenki a maga módján értelmezte és vette tudomásul.

Fülöp nagyanyja, elvált, magányosan élő nőként, egy jól menő vendéglőt vezetett, melyben szakácsnőként is megállta a helyét, míg Magda néniék meg nem hívták magukhoz afféle mindenesnek. Főzött, takarított, rendbe tartotta a jószágot és kertet. „Cserébe” szinte családtagnak számított. Ő és a családja. Fülöp már ebbe a családba született, és amióta az eszét tudta, nagyapjának szólította az Öreget. Eltartott egy ideig, rájött, hogy a „nagyapa” az nem „igazi” nagyapa, és a nagymama az nem a nagyapa felesége. Az „igazi” nagyapját sohasem látta, nem is ismerte.

Magda néniék zsidók voltak, de sohasem ejtették ki ezt a szót. Még jót sem mondhatott a zsidókról, mert Magda néni finoman az értésére adta, hogy e szó, tabu. Ezt olyannyira betartotta, hogy egyszer gyermekkorában, mikor a Tiszához mentek fürödni és az egyik kereszteződésben feltűnt a keresztre feszített Jézus, felette a felirattal: INRI, a kérdésére, hogy ez mit jelent, nem volt hajlandó válaszolni. Csak a hökkent arckifejezés, a gyanús csend, majd a tagadó válasz árulkodott arról, hogy Fülöpke valamibe „beletenyerelt”.

(Jóval később, másodéves katonaidejében, egy nyugat-csehországi laktanyában, érdekesen köszönt vissza ez a jelenet. Szabadidejében nyelveket tanult. Beosztotta az idejét, és hol az angolt, hol a németet, hol pedig a latint nyúzta. Néha meg Arany Toldiját olvasgatta, mint a levegőért kapkodó fuldokló, mert annyira hiányzott neki a magyar. Egyik altiszt társa - prágai csöves - egyszer rajtakapta és elcsodálkozott.- Szóval te latinul tanulsz... - látszott, hogy vívódik, és nem tudja eldönteni, hogy ugratásról vagy valami másról van-e szó.- Akkor hiszem el... - elhúzta a szót, valami próbán törte a fejét, miközben Fülöpnek teljesen mindegy volt, hogy elhisz-e neki bármit is akkor hiszem el, ha megmondod, mit jelent az, hogy INRI! - Valószínűleg ezt az egyetlen latin vonatkozású kifejezést ismerte.

Fülöp leírta, és megmagyarázta a kifejezést.