Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - Hogya György: Az Út (novella)
Az Út- Miről van szó?- Egy nagyon érdekes dologról van szó - fokozta. Általában érdeklődéssel figyelem annak a méhrajnak az életét, amelyben ilyen méhek döngicsélnek, mint ez a figura, aki még mindig képes „sztorikon” lelkesedni, megkeresni engem, sőt mi több, minden bizonnyal valami elvárása is lesz. Elsősorban, valószínűleg azt fogja várni, hogy magam is lelkesedjek azért a történetért, amely ugye fantasztikus, másodsorban pedig meg kellene írnom. Nem tudja - és honnan is tudhatná -, hogy nekem már nem tud újat mondani, és végképp nem olyat, amiért lelkesedni lehet. Az én kedvenc történetem ugyanis Szent Marian legendája. Egy kolostorban megvádoltak egy barátot azzal, hogy teherbe ejtett egy apácát. Annak rendje és módja szerint ki is végezték, mikor kiderült, hogy a barát nő volt! Ennyit erről. Mi közöm lehet nekem egy olyan világhoz, amelyben azóta is így zajlik a törvénykezés? Tehát sem az ürge (bár ő talán sejtett valamit), sem te, olvasó, nem tudhatjátok, hogy nemcsak a legendával, hanem mai változatával is találkoztam, s ez olyannyira meghatározta az életemet, hogy a kételkedés lett a lételemem.- Mi hát az az érdekes dolog? - kérdeztem előzékenyen.- Nem is tudom, hogy kezdjek hozzá... Ez már szimpatikusabbnak tűnt. Ha nem tudja, hogy kell elkezdeni, akkor félig már nyert ügyem van, és hamarabb megegyezünk abban, hogy ne nyaggasson. De azért adtam neki még egy esélyt.- Csak bátran.- Szeretném, ha elmennél egy bérházba, és ott aludnál. A mondat gyors és alattomos volt, mint egy tőrszúrás. Szinte védhetetlen. Ráadásul valami sötét titokzatosság lengte körül, amely egyszerre taszított és kecsegtetett. Belekóstoltam a sörbe, de nem ízlett igazán.- Ugyan mi a francnak? - játszottam a tántoríthatatlan ólomkatonát.- Nem mondhatom el a lényeget - mondta, mintha valami időrabló, de elkerülhetetlen problémát kellene megoldania -, mert éppen azt szeretném, ha te magad győződnél meg arról, amit mondani szeretnék.- És ezt csak akkor értem meg, ha abban a bizonyos házban alszom - tettem hozzá.- így van! - csillant fel a szeme.- Tehát meg kell tennem, hogy ezt a beszélgetést folytathassuk - egészítettem ki. Buzgón bólogatott, ami minden kétséget kizáróan azt jelentette, hogy komolyan gondolja, amit mond. A szoba nem volt olcsó. Az étteremben vacsoráztam, majd az estét a szobában töltöttem. Reggel hajszálpontosan emlékeztem az álmomra, és nyomasztó érzéssel mentem a találkozóra.
