Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZEMTŐL SZEMBEN - Onagy Zoltán: Lezárult egy korszak...
Onagy Zoltán beszélgetése Németh Zoltánnal * A két legdinamikusabb magyarországi folyóirat - a Bárka és az Új Forrás- munkatársa, az ÚFO-nak szerkesztője vagy. Ez azt is jelentheti, minthogy jobb a rálátásod, a tehetséges kezdő felvidékiek könnyebben kapnak teret a magyarországi bemutatkozáshoz. Van ennek jelentősége?- Gondolom az Új Forrás szerkesztői azért is kerestek meg, mert szerették volna a felvidéki irodalom ízeit bevinni a lapba. Az már más dolog, hogy amikor például elküldtem az ún. felvidéki szám anyagait, akkor olyan reakció jött, hogy i- gen, ez egy jó, izgalmas anyag, de ugyanez náluk is megtalálható. Ez a magyarországi vélemény is megerősített abban, hogy szövegszerűen kimutathatatlanok valamiféle felvidéki sajátosságok, tehát ilyen értelemben nincs egy elkülönülő szlovákiai magyar irodalom. A Bárkával pedig az a helyzet, hogy főszerkesztője, Elek Tibor egy időben a „szlovákiai magyar irodalom” vezető kritikusa volt, és jobban ismeri az itteni folyamatokat, mint sok helyi irodalmár. Nagyon örülök, hogy több felvidéki szerző először az Új Forrásban mutatkozhatott be Magyarországon, de ma már ez nem olyan úttörő munka, mint volt Tóth László idejében, aki ebben a tekintetben az elődöm volt. Ha tehetséges valaki, és úgymond név nélkül küldi el írásait az egyes irodalmi lapokba, előbb-utóbb megjelenik, függetlenül attól, hogy hol él. Ez a liberális demokrácia, ahol a teljesítmény számít, és nem a születési előjogok. És jó esetben ez működik az irodalmi életben is, az esztétikai-ideológia rokonságon belüli teljesítmény és érték elfoglalja a maga helyét. * Van valami lényeges megkülönböztető - és megfogalmazható - különbség a kortárs felvidéki és az anyaországi magyar irodalom folyamatai között?- Művekről vagy folyamatokról beszéljek? Megpróbálok mindkettőről. Ha most eléd tennék tíz verset a kortárs irodalomból, hogy állapítsd meg, melyik tartozna az ún. szlovákiai magyar irodalomba, melyik a szerbiaiba, melyik a romániaiba és melyik a jelző nélküli magyar irodalomba, akkor valószínűleg nem lennél telitalálatos, főleg a fiatal korosztály esetében. Ez a legfőbb gondom ezzel az egész fogalommal. Hizsnyai Zoltán, Fambauer Gábor, Talamon Alfonz, Mizser Attila, Csehy Zoltán, Gazdag József és a többiek szövegeinek legfőbb tétje nem az, hogy valamiféle szlovákiai magyar problematikát kreáljanak, a kortárs irodalom inkáb kivonul a politika területéről. Nem azt mondom, hogy ez jó, hanem azt, hogy jelenleg ez a helyzet. Persze van ellenpélda is, mint mondjuk Hajtman Béla regényei vagy Csepécz Szilvia legutóbbi regénye, és Vida Gergely verseit, valamint Norbert György Klára című regényét is ide szokás sorolni. Ez utóbbi két példát én azért nem sorolnám ide - mert az, hogy Vida csallóközi nyelvjárási szavakat is használ, csak általános nyelvrombolási/nyelvkonstruálási szándékának egyik részterülete (és akkor a pesti szlenget használó Mizser pesti költő lenne), másrészt Norbert György pozsonyi regényében a szlovák városrészek, villamosmegállók szlovák alakban való szerepeltetése egy várostérkép segítségével ment végbe, mint
