Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - Duba Gyula: Galambtemető (2.) (regényrészlet)
Duba Gyula kuszálódnak vagy megszakadnak, biztosra vehető, hogy bekövetkezik az őszintét- lenségek és tisztátalanságok kora, beáll a hitetlenkedés és csalódottság kaotikus és romboló ideje. A férfi és a nő kölcsönviszonya töretlenül őrizte a harmónia lehetőségének vörös fonalát. A kölcsönös vágy tartósnak bizonyult. Már-már időfelettinek! Bizonyítására felesleges lenne részleteket idézni, számos mozzanatra maguk sem emlékeznek. Amúgy is furcsa tulajdonságunk az emlékezés, tisztázatlan szándékú kényszer, néha szinte rosszindulatúnak tűnhet fel. Mintha az ember ellensége lenne, hogy valamire - önmaga esendőségére? — figyelmeztesse! Gyakran szinte kárörvendő, a szégyenre is ez késztet! Kétszínű is kéjjel: rendre nem az örömöket őrzi meg számunkra, sokkal inkább a bánatot. Ritkán marad meg bennünk egy szenvedélyes szeretkezés érzése, annál inkább a nagy csalódások keserve! A férfi soha nem felejtette el, hogyan menekültek apjával a sívó hómezőn távoli szlovák ismerőseikhez a deportálás elől, sem az asszony, ahogy a szüleivel és kevéske motyójukkal negyvenötben átvonultak a dunai pontonhídon a ligetfalui gyüjtőtáborba. Arra azonban, ahogy egymáséi lettek, már egyikük sem emlékezett. Sem a lázra, mely egymás karjaiba kergette őket! Emlékét már csak az élő testiség őrizte, a vágy, mely már szinte független tőlük és önálló erőként működik, pillanatnyi viszonyuktól, lelki állapotuktól, örömeiktől és gondjaiktól függetlenül: mintha mindig kívánnák egymást! A szenvedély minősége változhatott, hevessége az időhöz békéit, ereje csillapodott és az önkívületek szilajsága bágyadt jóérzéssé szelídült, de a vágy mindent túlélt, nem szállt el vándormadárként - Makkfejű Sztyepán vadludai -, megbízható kötésként közöttük maradt. Pedig évek során a különbözőségeik is láthatókká és érezhetőkké lettek. Egyéniségük ellentmondásai, érzelmi és érzéki kultúrájuk mássága, az ösztöneik és reflexeik mögött rejtőző, kétpólusú világok összeférhetetlensége néha már-már ki- békíthetetlennek mutatkozott. Az alulról feltörő és érvényesülő népfi nyugalmának erkölcsisége és a finoman kultúrált, ám háttérbe szoruló asszony magasabbrendű ízlésének és esztétikai érzékének ellentéte! A könyörtelenül dolgozó idő, talán éppen ebben mély bölcsessége, a mindent kiegyenlítő folyamatosság összebékítette és kiegyenlítette az ellentéteket. Olyan harmónia lett ebből, amely időnként fel- bolydul, ám sosem csaphat át ellentétébe. Az egyéniségük ellentmondásairól azonban szólnunk kell! Beszélnünk kell az asszony életkedvtől duzzadó örök kíváncsiságáról és kirobbanó örömvágyáról, melyben él, és a férfi melankolikusan szemlélődő, nyugodt alkatáról, melyet nehezen lehet kihozni sodrából, mindenen képes túltenni magát, a bonyolult helyzetekből is győztesként kerül ki, szinte sérthetetlennek tűnik fel. Az asszony értékeli, néha bámulja ezen tulajdonságát, ám nem szabadulhat a sejtéstől, hogy a férfi azért ilyen rendíthetetlen, mert mindent képes elviselni! Ez pedig gyakran erényként, máskor fölényes minőségként, néha azonban gyávaságként mutatkozik! Történetünkben komoly szerepe lesz ennek az ellentétnek. Szinte csodaként
