Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól (részlet)

Illyés Gyuláné: József Attila utolsó hónapjairól

változásokat kutatták: az apa elhagyja feleségét, három gyermekét, nem Amerikába, a vágyott pénzszerzés földjére utazik, letelepszik Erdélyben, születik egy fogyatékos (mozgássérült?) fia; több öngyilkossági kísérlet van a családban és egyéb, nem szellemi, hanem (enyhébb? - súlyosabb?) „lelki”, érzelmi személyiségzavar. Bizonyára felkutatták a külvilági, környezeti károsító tényezőket is. Talán a szülés körülményeit, a betegségeit, a biológiai ártalmakat. És a mélylélektan által feltárható, kinyomozható személyiségformáló jelenségeket. Az apa eltűnése, a lelencsors, nevének elvesztése, nyomor, anyja halála, hányattatása, anyját pótolni nem képes szerelmek, csalódások. Csalódások munkája sikerében, pártban, barátokban. A „kegyelemkenyér” elfogadásának kénytelensége. Önbizalma elvesztése, kishitűsége. Költészetének nem méltó elismerése. És mindezt szellemi-érzelmi igényességével és túlérzékenységével kellene elbírnia.

Nagyon nehéz ma már ilyen adatokat megbízhatóan felkutatni, kibogozni.

S talán éppen ilyen nehéz lenne ma még ezeket nyilvánosságra hozni. Pedig esetleg több helyen is lehet ilyen vizsgálati anyag, adat.

Kétségtelen, hogy van bőven „személyiségsérülést” okozó belső-külső kedvezőtlen körülmény. De amikor helyzete kedvezőre fordulhatott volna, ő éppen akkor adta föl a reményt. A Pantheonnál lektori állást ígértek, Baumgarten-jutalom várta (halála után a családnak adták át) és végül - végül mint biztosíték - ami „fix” volt; engem 1938-ban kineveztek a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára az akkori helyzetben nem is kevés fizetéssel.

* * *

Beszéltem József Attila utolsó hónapjairól Makai Ödönné József Etelkával, József Attila fiatalabbik nővérével még a kézirat megjelenése előtt és utána is. A beszélgetést igyekszem az ő szóhasználata szerint, az ő kifejezéseivel — de röviden összefoglalva - visszaadni.

Első mondata rögtön a megnyugtatás volt. Nem vádolhat senki. Teljesen nyugodt lehetek, csak jót tettem József Attilával. Öngyilkosságának oka a természetéből fakadt. Búskomor volt. Nagyon vágyott dolgokra, de nem hitte, hogy vágya teljesül. Nem mert remélni. Félt, nem tud eleget tenni, nem tud megfelelni a kívánalmaknak. „Megtorpant.” Gyakran emlegette, hogy ő „bolond”, nem dolgozik, akkor ne is egyék. Az utolsó időben sem a szanatóriumban, sem nővéreinél nem a- kart már enni sem. Nem vásárolják a könyveit. „Nem lesz már belőlem ember.” Ezeken töprengett, kesergett. Nem bízott a jövőjében.

A látogatásom másnapján József Attila megkérdezte Etelkát, milyen iratok kellenek a házassághoz? Majd a - zárt - verandán levő táskájából kikereste a holmija közül születési, állampolgársági és egyéb iratait, összekészítve az ablakpárkányra tette. Etelka nagyon helyeselte nősülési szándékát, és - szerinte - éppen o- lyan lány való hozzá, mint én.

A kiadó, Cserépfalvi által adott 600 pengőről ő nem tudott, Attila nem em