Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Vágó Márta: Szerelmet szerelemmel
VÁGÓ MÁRTA Szerelmet szerelemmel Másnap szólt a telefon. Fölvettem a kagylót. - Halló, itt József. — Szervusz, Apa - feleltem. Apámat néha viccből Józsefnek szólítottam, hivatalos keresztnevén, és úgy véltem, az ő hangját hallom. - Itt József Attila - mondta újra a hang. Elképedtem, hogy így összetévesztettem a két hangot és hogy ő ennyire nyugodt már, hogy apámmal téveszthettem össze. Nemcsak roppant mély, hanem roppant nyugodt hangon is beszélt. - Fölmehetek ma hozzád ebédre? - kérdezte. - Jöhetsz- mondtam. Háziorvosunk, Basch Imre (Ignotus Pali bátyja, féltestvére) volt nálam. Még pongyolában beszéltem vele a nappaliban, amikor Attila benyitott - tizenegykor! Ez nála máskor hajnalidőnek számított. Látszólag teljesen meggyógyult. Elképedtem: - Máris! - mire sértődötten húzódott vissza, de eszembe jutott, milyen állapotban volt még este, és ijedten kiáltottam utána: - Csak gyere be!- Erre mosolyogva jött, nagy iratcsomóval. - Nem akarok zavarni, csak ezt kell elintézni - mondta zavartan köszönve Imrének még vissza is kell mennem a Mária Valéria utcába, gondoltam, segíteni fogsz. - Bement a dolgozószobába. Miután Imre elment, rohantam vissza a fürdőszobába, befejeztem az öltözködést, és aztán Attilához, aki a nagy íróasztal előtt búsongott. Elhaló hangon panaszkodott, nem ment a munka, segítettem neki, ahogy tudtam. Végtelenül le volt törve, magányosnak, elhagyatottnak érezte magát. Ebéd után lefeküdt a díványra, rettentően elkeseredve. Szavakat kerestem vigasztalására, hiába. - Ülj ide mellém- mondta. Odaültem. Görcsösen megfogta a kezemet. Irtózatos volt az arca. Vo- naglott, sápadt volt, rossz volt nézni, hogy kínlódott. - Te, Attila, te szereted azt, hogy téged szeretnek? - kérdeztem végre színlelt könnyedséggel és erőltetett mosollyal. - Azt igen - mondta íölnevetve, és azonnal a keblem felé nyúlt. - Elhárító mozdulatomra felült a díványon, és kért, hogy üljek vele szembe. Ez valahogy mániákusan fontos volt neki a diskurálásnál. Arról kezdett beszélni, hogy Jolán is milyen beteg. Hisztériás rohamai vannak, megint volt egy öngyilkossági kísérlete.- Te is és ő is azért vagytok ilyen szerencsétlenek, mert velem nem tudtatok olyanok lenni, mint kellett volna! - Egy kis nagyzási hóbortféle - suhant át az agyamon, de a szájam kinyílt, és ezt mondta: - Ez igaz! - Tudattalanom igazat adott neki, vagy csak a megnyugtatás vágya volt túl erős bennem. Széliében hátravetette magát a díványon, és kifejtette, hogy tudja, hogy az volna az egészséges, ha feladná Gyömrőit és mást, „szeretetre méltóbbat” tudna keresni és találni. - Bátran állíthatom, hogy úgy mint téged, azóta sem szerettem senkit. Akkor érzékek és érzelmek még együtt voltak - mondta lassan értelme- zően boncolgatva, tagolva ejtve a szavakat. Azután: — Ülj ide mellém! - ellentmondást nem tűrő, parancsoló hangon. Különös, hogy éppen az ilyen apró, elhelyezkedést illető dolgokban, szinte rendelkezett. Vállamra hajtotta a fejét: - Na
