Irodalmi Szemle, 2005
2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Halász Gábor: József Attila (Összes versei megjelenése alkalmából)
Száz éve született József Attila suhogással hullanak sorai, átlátszó, tiszta képek hirdetik igézetét, a természet lágyan körülöleli, együtt örvendezik vele, és áruló jeleket ad izgalmáról. „Reszket - mint ujjunk - mind a levelecske - és röghöz szorul a rög és tapad.” A magányos lélek hálája ujjong fel szerelmi beteltségében, és a kielégíthetetlen meglepetés, amit a tájéhoz hasonló örök-új ingerrel a kedves teste ébreszt benne. A korai versek ingó-ringó könnyedségétől a kései Flóra-szenvedély kigyúlásáig jellemző a hálás elragadtatás, a kivert ember esengése a gyöngédségért, az anyátlan árva öröme a dédelgetésben, és a friss ámulás is a részéül jutott csodákon. „Számban tartalak, mint kutya a kölykét”- beszél merész képe a testiségnél erősebb ragaszkodásról, ösztönös; meleg egymásrautaltságról, ami számára a szerelem, és nagyszerű Ódája az átvilágított testről, az elvarázsolt anyagról, amivé érzékisége átszellemülni képes. Elmémbe, mint a fémbe a savak, ösztöneimmel belemartalak, te kedves, szép alak, lényed ott minden lényeget kitölt. A pillanatok zörögve elvonulnak, de te némán ülsz fülemben. Csillagok gyúlnak és lehullnak, de te megálltál szememben. Ized, miként a barlangban a csend, számban kihűlve leng a vizes poháron kezed, rajta a finom erezet, föl-földereng. A megtagadott szerelem azután ezt a védett állapotot, ezt a csöndes eksztázist kavarja fel iszonyú ciklonával; az űrbe és a kétségbeesésbe taszítja ki áldozatát, megalázóbb minden társadalmi igazságtalanságnál. Hogy szórja az átkot, vaskos bibliai szitkát a csalódásában! Soha a kizsákmányolás a proletárfiút olyan indulatkitörésre nem ragadta, mint az elmaradt ölelés a férfit. A kisikló nőben a végzet csapja be újra, gonosz szeszéllyel fosztja meg a legkedvesebbtől, mint amikor az anyját ragadta el tőle. Az idegen öl dühödt ostroma után kimerültén száll vissza emlékezete az egyetlenhez, kései siratóban gyászolja a pótolhatatlant. „Lágy őszi tájból és sok kedves nőből - próbállak összeállítani téged.” A toporzékoló gyermek tér így meg aludni az anyjához. A mamás oltalomkeresésben és a tiszta gyermeki látásban gyökerezik József Attila lelke és költészete. Fél és gyönyörködik még a sivárságban is; ami azonfelül van, csak idegesítő esetlegesség, mint életének zilált külső történései vagy gyermeki makacssággal megkaparintott s el nem hagyható játékszer, mint a világnézet és a harc az eszméért. A gyönyörködés marasztalta az életben, a félelem vitte el. Ver
