Irodalmi Szemle, 2005

2005/4 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT JÓZSEF ATTILA - Duba Gyula: „Egy keserű nép sír belőlem”

Száz éve született József Attila Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön szárítottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam. Korán vájta belém fogát a vágy, mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet. Dacból se fogtam föl soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat. Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek. DUBA GYULA „Egy keserű nép sír belőlem” József Attila 100. születésnapjára Több mint ötven éve, hogy a Favágó című verse megfogott. Azóta is ben­nem él, időnként felvillannak képei. A háború alatt a lévai gimnáziumban még nem hallottam József Attiláról, gyerek voltam, s neve talán még nem élt a köztudatban. A kusza évek alatt sem került kezembe verse, az ötvenes évek elején a kassai an­tikváriumban vettem meg Összegyűjtött verseit. Az ipariskolában a tőkésekről és osztály harcról is tanultunk, de a vers mégsem ezért tetszett. Nem éreztem benne i- dológiát. Mert ha van is benne, lappangva él, költőien. Szerzője ugyan „elkötele­zett” költő, de elsősorban a költészetnek elkötelezett! Elvarázsoltak olyan képei, mint „fönn a fagy baltája villog”, meg „amott is van egy s dörmög közben:/ tövit töröm s a gallya jut.” A zárósorok elbűvöltek: „Ha odasujtsz körül a sorshoz,/ az úri pusztaság rikoltoz - / a széles fejsze mosolyog.” A képet láttam, nem a gondo­latot érzékeltem, s a kép szép volt. A havas erdőt, melyet jól ismertem, a képzet- társítások játékát, ahogy a szavakban, a sorokban testet ölt a természeti szépség. Az értelem, mint sejtés remegett a pompás látvány mögött. De nem az osztályharc ju­tott eszembe, sem a nemzetközi tőke hatalma, mely szó pedig a szövegben előfor-

Next

/
Thumbnails
Contents