Irodalmi Szemle, 2005
2005/3 - TALLÓZÓ - Alexa Károly: Mit ér a Nobel-díj - ha osztrák
TALLÓZÓ dehumanizált regénytérben-regényidőben minden felvetett motívum eltorzul, önmaga ellentétébe fordul, kifordítódik, Arany szavaira emlékezve „vérbe és ronda- ságba” süllyed. A hagyományos emberi kapcsolatok gyanánt az agresszív ösztönkiélés eseményei, normális viszonyok helyett a hatalmi helyzetek torz egymásba fonódása, a másik ember iránti figyelem megjelenési formája a kémkedés és a voy- eur-ség. Ahol nincs közösség, ott nem lehet erkölcs sem, ahol az ember azért zárkózik el az „élettől”, azaz a külvilágtól és mindennapoktól, mert nem hisz azoknak az érvényességében, ott minden érték felszámolódik: lebomlanak a szülő és a gyerek, a tanár és a diák viszonylatai, elrohad mindaz, ami az elemi férfi és női kapcsolatokat jellemzi, nemcsak hogy érvényüket veszítik az olyasféle szavak, hogy „szeretet”, „érték”, „haza”, „szolidaritás”, „szépség”, „tisztaság”, Jövő”, hanem már le sem íródhatnak. A zene - ez a könyv választott mítosza és médiuma - az a művészet, amelynek az volt és volna a feladata, hogy az érzések szavakkal ki nem fejezhető abszolútumát megközelítse, a zene maga is prostituálódik, Bach és Schumann, Schubert és Brahms. Egy koncert arra való alkalom a zongoratanárnő számára, hogy egy muzsikus kislány kabátzsebét megtöltse tört üveggel, hogy az örökre tönkretegye a kezét. Mi marad tehát az emberi létezésből? Marad egy mindenség fölé emelkedő torz tudat, az elbeszélőé, aki magányos kreatúráival kedve szerint bíbelődik, megint csak Arany szavaival, a „gonoszság és gúny” jegyében, néhány magányos és romlékony hústömeg, akiket legfeljebb valamiféle hamis tudat morzsáival ajándékoz meg alkotójuk. A tudattalan hús csak magával és egy másik húsdarabbal foglalkozhat. A szexualitás formái itt kizárólag a leselkedés, az önkielégítés, a geron- tofília, a szadizmus, a mazochizmus stb. Ezen a téren a szerző páratlanul gazdag tapasztalatokkal rendelkezik, amely ismereteket készséggel megoszt olvasóival. Ide véve a helyszíneket, különös tekintettel a peepshow-k és a WC-k sötét és szagló helyiségeire, a szerelmi nedvek kombinációra egyéb testi végtermékekkel stb., stb. Egy ilyesféle vázlatos regényismertetés után - egy ilyesféle könyvről és abban a közegben, amelyben egy ilyesféle könyv megíródik, megjelenik, és a legmagasabb művészeti rangra emelődik - mi más is következhetnék, mint egy indulatos publicisztikai végszó a mai korról általában és az írástudók árulásáról sajátlagosan, a médiumok mindent átható ízlésdiktatúrájáról, esetleg a Nobel-díj végső amortizációjáról, a „liberális” „baloldaliság” kóros és álságos egyéniségkultuszáról stb. Ehelyett inkább egy szerény javaslat: gondoljuk végig azt a másfélszáz esztendőt, ami a „borzalmas” Baudelaire és a „konzervatív” Arany János kora óta eltelt napjainkig. Ausztriában, Magyarországon vagy bárhol Európában, azaz a „civilizációt” az egész világ számára diktálni óhajtó Európa történelmében... (.Életünk, 2005/1.)
