Irodalmi Szemle, 2005

2005/3 - Köbölkúti Varga József: Ötven évvel a nyelvújítás előtt... (Az Emberi okosság avagy mesterség - erkölcsi értekezés 1764-ből)

Köbölkút! Varga József

ló rokonsága révén pedig határozói jelentését bizonyítja. Ilyenformán a mondatban többféle funkciót is betölthet: lerövidíthet például gondolatsorokat, és így megkerülheti a körülírást, de gyakran akár okhatározói viszonyt is kifejezhet. Ritkábban viszont - s ez az intelmekben is megmutatkozik - bonyolultabbá teheti a mondatszerkezetet, hiszen mintegy külön mellékmondatként tüntetheti fel a gondolatsort... Említsünk meg hát néhány esetet! „Ismertem mészárost, ki sok gazdagságokat öszvegyűjtvén, nemességet szerzett” (A hívságos dicsőségről és kérkedésről); „Afrika-beli Scipió, ha mikor az hadi dolgoktól üres lévén, az írásokat forgatta...” (A pusztáról és magános életről); „Hunniades János (azaz: Hunyadi) midőn Ulrikusnak Tzilie fejedelmének üzente volna, hogy a táborba hozzájönne; azt cselekedni semmiképp nem akarta, hanem a követeknek azt felelte: Én gróf és fejedelem és oly nemes ágyból születtetett, tehozzád, új emberhez és a mi időnkben megnemesíttetetthez menjek? melyet midőn hallá János, felele: nem eleidhez, hanem tehozzád hasonlítom magamat, ki vitézségemért megnemesíttetvén, sokkal nagyobb nevet szerzettem maradékimnak...” (A hívságos dicsőségről és kérkedésről- Toldalék); „Mindeneknél kedvessé tedd magadat; mert senki nem annyira elvetett, a kín ne álljon, hogy a te legjobb barátod legrosszabb ellenségeddé ne légyen” (A gyalázásról és rágalmazásról); „Annia barátitól ösztönöztetvén, hogy férjének halála után máshoz menne, mivel még ép, és legjobb idejében volna; semmiképpen sem cselekszem ezt...” (A házasságról - Toldalék).

Az igekötőnek, mint az igével, igenévvel vagy az igéből képzett más névszóval szoros egységben használt, ezek jelentését módosító szófajnak használata és írásmódja, még mindig az önállóság és egyesülési lehetőség határmezsgyéjén ingadozik. Az igekötők szófajukhoz kötőjellel, ritkábban bárminemű jel nélkül, szabadon kapcsolódnak. Ugyanilyen „szabályszerűséggel” viszonyulnak a névszók rágós vagy ragtalan formáit hangsúlytalanul követő, s jelentésüket bizonyos határozói viszonyjelentés-mozzanatokkal megtoldó viszonyszókhoz, a névutókhoz is. Példák az igekötők igazodási törekvéseire: fel-fúalkodás (felfuvalkodás); le-nyo- mottakat (elnyomottakat); elő-menni a tudományban (haladni, előrehaladni); bé- bocsáttatunk; kömyűl-menés (azaz: bejutás); „... minden jutalmat fellyűl-haladtak (vagyis: meghaladtak)”; terjeszd-ki; meg-félemlik (megijed); jutalmazza-meg; szedett egybe (szedett össze); vissza-vonyások; elő-számlálta-vóna; meg-győzette- tvén; „számkivetésben hal-meg” stb.

Álljon itt néhány példa a névutókra is: félelem-nélkül, találmánya-által, veszedelmek-között, istentelenség-miatt, vezérlése-által, háborodás-nélkül-való, szünet-nélkül, örökségek-közt, mindenestől-fogva, azon szín-alatt (azért), példája- szerént, említettek-közzűl, tekéntete-előtt...

Nyelvünk fejlődésében a mai állapothoz képest a fokozás, mint alakváltoztatás, amely a szó jelentését a tulajdonságfogalom (ritkábban mennyiség-, hely-, időfogalom) mértéke szerint módosítja, bizonyos fokú eltérést mutat. A középfok meg a felsőfok -fjeiének használatakor a fordító-szerző a köznyelv szabályainak