Irodalmi Szemle, 2005

2005/3 - Szalay Zoltán: Délibáb (novella)

Szalay Zoltán

te is elnyúlt. Olyan volt az úttest, akár egy széttekert kakaós csiga. Nem voltak madarak. Sem rovarok, sem bármilyen más állat.

Szótlanul tekertek, s közben Kriszta járt az eszükben, aki zokogott a fájdalomtól, mikor otthagyták. Mindketten véresek voltak, mindkettejükön ott feketél- lett Kriszta vére. Arra gondoltak, micsoda borzasztó fájdalmat érezhet.- Min vitatkoztatok? - kérdezte halkan Linda.-Mi?- Min veszekedtetek Krisztával?- Butaság. Megsértődtem, mert idétlennek nevezett Kati előtt a hétvégi bulin. Megsértődtem.- Idétlen vagy.

Farkasszemet néztek a nappal, ami nem akart eltűnni a horizont alatt. Ontotta a sugarakat, melyek irgalmatlanul erősek és durvák voltak. A két biciklis teste átforrósodott. Zavarta őket a rájuk telepedett kosz. A torony nem közeledett. Az út nem ágazott el, nem láttak mellékutakat, még csak valamilyen földutakat sem. Gépkocsi nem mutatkozott.- Pedig már aratni kéne erre — jegyezte meg Csabi. Úgy érezte, már napok óta teker.- A semmibe megyünk - kiáltott fel elkeseredetten Linda. - Álljunk meg! Álljunk meg, hallod?!

Linda fékezett, Csabi pedig még egy darabig továbbment, de végül ő is megállt, s visszatekert Lindához, aki erőtlenül borult a bicikli kormányára.- Őrület - suttogta. - Képtelenség. Halálosan fáradt vagyok. Ez itt a semmi. Reménytelen ügy.- Ne izélj már, hallod? - mondta meggyőződés nélkül Csabi. - Most már biztos csak egy kis darabot kell mennünk. Nem a Marson vagyunk. Kell itt lennie valaminek. Valakinek.- Eget a szél.

Perzselődtek, de hiába várták, hogy alábbhagy a hőség. A nap nem vonult vissza. Álltak egy helyben, szuszogtak, eltompulva.- Cseszd meg - lihegte Linda, s felemelte karját. - Ott. Ott. Ember.

Csabi nyúzott arcát abba az irányba fordította, amerre Linda mutatott. Szemét bántották a napsugarak. Alig látott. Mégis kivette az alakot. Az út szélén állt. Nem fa volt, nem is valami mérföldkő vagy közlekedési tábla. Élőlény. Emberi lény.

Szó nélkül elindultak arrafelé, nagy iramban. Rettegtek tőle, hogy eltűnhet, mielőtt odaérnek, hogy valahogy elpárologhat, felszívódhat, elrebbenhet. Az izgatottság feszültté tette őket.- Gyerünk, gyerünk - mondogatta Csabi.

Linda arca teljesen elváltozott, állativá vált, idegenné, már-már ijesztővé.- Oda fogunk érni - nyöszörögte.

Közeledtek a látomáshoz. Ember - állapíthatták meg. Ott állt az út szélén,