Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Pereszlényi Sándor: A száműzött (elbeszélés)
54 Pereszlényi Sándor nán - ébredt fel benne a férfi. Mielőtt tovább szőhette volna férfias gondolatait, a lány egyetlen ugrással mellette termett, és a karjába csimpaszkodva harsányan közölte az asztal mellett ülőkkel: „Lányok, én már megtaláltam!”- Kislány - mondta gyöngéden az őrnagy -, nekem szilárd meggyőződésem, hogy ha a mindenható teremtett is valamit, ami jobb, mint a nő, azt megtartotta magának. De ma este szeretnék egyedül lenni.- Elnézést - mondta halkan a lány, s mintha megriadt volna a férfi tekintetétől, elkomorodó arccal visszakullogott az asztalhoz. A társaság kárörvendő mosolyával nem törődve csendesen suttogta maga elé: „Ez a férfi nagyon boldogtalan!” Az őrnagy leült egy üres asztalhoz a terem sarkában. Jóformán még el sem helyezkedett a széken, a pincér már ott állt előtte, és a helyi jó szokáshoz hűen, hangos „isten hozta, uram” köszöntéssel kerek papírtálcát dobott a vaskos tölgyfa asztalra, s rátette a frissen csapolt sörrel telt, fehér habbal megfejelt söröskorsót.- Köszönöm - bólintott a pincér felé. Egy kis ideig magába mélyedve, mozdulatlanul bámult maga elé, de néhány perc után már nem érzékelte a környezetet, nem hallotta a vendégek zajongását. Gondolatai gyermekkora minden nyomorúság ellenére feledhetetlenül szép éveibe röpítették. Megjelent előtte egy élénk szemű, kopaszra nyírt nebuló képe, aki a könyvek mellett csak egy olyan pár csizma után áhítozott, amelyet jómódú unokahúga viselt, hogy szeptemberben ne kelljen mezítláb beállítania az iskolába és eltűrni osztálytársai gúnyolódását, és aki szilárdan elhatározta, hogy legalább olyan okos lesz, mint a gimnázium igazgatója, úgy gondolva, hogy az igazgató úr minden bizonnyal a legokosabb, mert ha nem lenne az, nem lehetne igazgató. Megjelentek előtte a szülei, amint az érettségi vizsga után túláradó boldogságukban, könnyező szemmel, felváltva ölelgetik, édesapja, amint büszkeségtől duzzadó mellel újságolja barátainak, hogy a fiát felvették a katonai akadémiára. Ezzel életének nagy vágya teljesült, mert nehezen viselte, hogy legénykorában alacsony termete miatt nem sorozták be katonának, és mint vasúti pályamunkást, a háború alatt még az általános mozgósítás idején is felmentették a katonai szolgálat alól, de a saját kezűleg készített, abban az időben elengedhetetlen, fekete katonaládáját élete végéig féltő gonddal őrizte. Felvillant előtte édesanyja arca, amint aggódva mondja: „Jaj, kisfiam, csak valami bajod ne essék annál a fránya katonaságnál!” Majd önmagát látta, előbb édesapja, később édesanyja temetésén, amikor könnyező szemmel döbbent rá, hogy olyan elhagyatott ezen a világon, mint a gémeskút a hóborította puszta messzeségében. Gyors egymásutánban pergő emlékeiben felelevenedett előtte életének szinte minden fontosabb mozzanata. Gondolatai az augusztusi megszállás napjáig vándoroltak.- Oltári nagy marha vagy te, Bálint - szögezte le, a revizionista erők vere-
