Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - LEHOCZKY TERÉZ KÖSZÖNTÉSE - Lehocky Teréz: Most hagylak elmenni (novella)
22 Lehocky Teréz ki belőle. Már nincs és talán nem is volt, és nem is lesz többé Jézus, jézusi csodatétel, aki azt mondta apostolainak, merítsétek mélyebbre a hálót, annyi lesz a hal, hogy a hálótok elszakad és csónakostul elsüllyedtek. De ma Jézus se tudna csodát tenni, a kenyeret megszaporítani, a halat szétosztogatni. A technika több, mint Jézus. Mert akinek van motoros hajója, benzinje, naftája, kimehet a nyílt óceánra robbantani, és annyi lesz a hal, hogy rögvest eladhatja a halkufároknak, azok meg viszik a gyárba, szardíniának. A nincstelenek ráfanyalodnak a láp böngészésére, rákászkodnak a folyó holtágában, az állóvízben, morotvában. Pióca az van, de hal sehol. Oszkáron is csak szakadozott szandál van. A lába meztelen, mint a falusiaknak. Amelyik gazda tud disznót, jércét, aprómarhát tartani vagy lovat, mokány kancát, legalább egy kehes gebét, az nem halászik, de fuvaroz. Annak van vasárnapra, névnapra hús, tej, kalács... A feketepiacnak nem cseppen, de csurog az arany. A halászkulipintyókban nem tartanak kutyát, macskát, azokat etetni kell. Ha mégis van kutya, az láncra verve szűkül, a nyakán elkopva a szőr, hiszen évszámra se engedik el. Szegény, csak nyomorult koldus, örökké éhes. Ha nincs láncon, a küszöbön vinnyog zabálnivalóért. Dehogy mer besurranni a konyhába. Kirugdalnák. Néhanapján, ha valami moslékféle mégis megmarad, kiöntik neki a mosatlan, rozsdás dézsába. A falubeli kutyák hátán meg lehet számolni a csigolyákat. A bordájuk szinte szúr. A szőrük ronda, csupa gubanc. Vele a magzatja, a szánalmas poronty. Az anyjától tanulta, hogy mindig félni kell, mindig készen lenni a menekülésre, ijedez- ve szagolgatni a szemétdombon. Szegény kölyök. Sose voltak fiatalok. Nem ismerik a jó szót, nem hisznek senkinek. Ha egy lurkó mégis megsimogatná a buksi fejét, vagy hajítana egy csontot, falás kenyeret, nagy ívben menekülne. Azt hiszi, kővel fogják megdobálni. Minden kutyának bánatos a szeme. Világfájdalom van benne és telis-tele félelem. Nem csinált rosszat és mégis mindig bűnösnek érzi magát. A legtöbb kutya gazdátlan. A cirmosnak se jut tej. Vadásszon magának egeret, patkányt, vízisiklót. A tejet eladják a városba. Ha megmarad egy fél liter, megisszák vacsorára egy darab száraz kenyérrel. A vasárnapi szürkületben Oszkár összetalálkozott ilyen nyomorult páriával. Kóbor kutya volt. A nyaka rühes vagy tetves, véresre kaparva. A szemétdombon á- sott a mancsaival. Talán düghús volt ott, eltaposott hernyó, kiszáradt egér. Oszkár megállt és nézte. „Én is ilyen kutya vagyok. Senkim sincs, senki se szeret, senki se vár rám.” Visszapergette emlékeit a gimnáziumi hittanra. A tanár Ágostont idézte a szeretet misztikumáról. „Nondum amavam et amabam amare, et quaerem quis amarem. Szerettem volna szeretni.” Talán Ágostont plagizálta a költő: „Szeretném, ha szeretnének.” De ki szerethetett volna egy hímnőt? A homokosnak jó, lehet biszexuális, megnősül, gyerekei is lehetnek, habár az érzelmei férfihez húzzák. Mint az egyik
