Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Ardamica Zorán: „Miért is kedvelem Szeberényi Zoltánt?...” (Szeberényi Zoltán köszöntése)
Török Elemér/Szeberényi Zoltán Merengéseimből felrázott, kétségeimet eloszlatta, és elvezetett oda, ahová mindig is vágytam - az irodalom világába, azok közé az emberek közé, akik hozzám hasonlóan engednek az írásra vezető indíttatásnak, a belső nyugtalanságuknak, és érzéseiket, gondolataikat másokkal is megosztják. Tehetségembe vetett bizalma, később az új írásaim iránti igazi érdeklődése megszilárdította a talajt ingadozó önbizalmam alatt. Ilyen gondolatokra indít engem a hetvenöt éves, az irodalomban még ma is aktív, saját meglátásokban, értékes gondolatokban gazdag költő, akit e szép ünnep alkalmával szívből köszöntök. Kívánom neki, hogy még nagyon sok éven át szóljon kezében az egyik versében megénekelt „aranygitár”, hogy rajta még nagyon sok dal szülessen a reményről, a virágról, a szülőföldről és a világ megannyi értékéről és szépségéről. Ringjanak a verseiben szeretett jegenyéi, a szülőföld semmivel sem pótolható szépségét hirdetve, s a költő belső világának szépségét a világnak is felmutatva, még sok-sok éven át! Hudák Katalin „Miért is kedvelem Szeberényi Zoltánt?...” Szeberényi Zoltán köszöntése Emlékszik még a következő mondatra? „Ardamica, magának aztán van önbizalma!” Ezt 1989-ben mondta, amikor Nyitrán egyike lettem diákjainak. Precíz meglátás volt, kevés tudással és hatalmas önbizalommal rendelkeztem. A következő másfél évtized alatt tanultam néhány dolgot a világról, úgyhogy ma az arány majdnem fordított: kicsivel több tudás és sokkal kevesebb önbizalom birtokosa vagyok. Amikor ezeket a sorokat írni kezdtem, még a maradék önbizalmam is elpárolgott. Egy diáknak - bármennyire megtisztelő is - iszonyatosan nehéz a volt tanárát köszöntenie. Mert hogyan is kezdjem? Egy terjedelmes pályarajzzal? Soroljam fel és egyenként méltassam az összes kötetét? De hiszen az órákig tartana. Jó néhány irodalomtudományi iskola vallja azt a nézetet, hogy minden olvasat más, ezért univerzális, teljesen objektív szövegértelmezés nincs. Bizonyára az én Szeberényi-olvasatom is túlságosan szubjektív lenne, akkor meg miért tennék vele unalmassá egy ünnepséget? Nem, ez nem az a műfaj. Ha már mindenképpen a szubjektivitás vermében kell végeznem - mert lehet-e valakit személyes érzelmek nélkül köszönteni? -, akkor a legegyszerűbb az lenne, ha számba venném gondolkodásunk hasonlóságait, irodalomszemléletünk közös pontjait. Ám, ahogy ezt végiggondolom, rájövök, hogy mi ketten nagyrészt különbözőképpen vélekedtünk az irodalomról, az írókról, az egyes könyvekről, műfajokról, írói beszédmódokról, a
