Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Tóth Elemér versei (Karácsonyi ének, Örökös béke, Sirató, Lám, az évek ekéi…)
Tóth Elemér versei szép szívünket a gazok és a restek. A betlehemi csöpp ól melegét, sugározza most ránk a fényes ég: s ne cipeljünk egynél több keresztet! A farkasokat kergessük el végre, s legyen királyunk az örökös béke. Sirató Ozsvald Árpád emlékére I „Izé” - mondtad, s okos szemedben ott ragyogott az öröm fénye. „Nézd, nézd micsoda kincset vettem” - helyezted táskádat a székre. „Első kiadás” - lobogtad még, s előhúztad a régi könyvet, fénnyel telt meg a szerkesztőség, és a sárgult lapok zörögtek. Öröm volt látni örömödet, ahogy a kincsedet forgattad - s hoztál fel régi elődöket... Rabja voltál a gondolatnak, hogy ami magyar, gyűjtsük össze, őrizze hírünk mindörökre. II „Aki embernek hitvány, - magyarnak alkalmatlan!” Idézted jó Tamásit valami szelíd dalban. Mert szelíd voltál ugyan, de kemény, mint a gránit. Mindenhez hű maradtál egészen a halálig. Hetente jöttél hozzám, s mondtad a szép meséket, ízeid nem rontották szemernyit sem az évek. A verseidből hallom ma már a hangod, testvér... Akárha a határban csöndes eső szemerkél. III „Imi, de úgy, hogy mindenki megértse!” Ez volt számodra egyedüli mérce. S most, hogy utad a csillagok közt járod, vén szívünkig ér egy-egy vallomásod. Fényes arccal jársz, nem lehajtott fővel. Tovább csatázol a múló idővel. Nem rejtegeted nyúlak gyávaságát, bárányok hitét - rétünk lekaszálták... Gyermekkorod a háború megette, s hogy túlléptél szülőfalud határán, megrémített a világ zajos rendje. Most alighanem élvezed a csendet. Én meg csak várom szédelegve, báván, hogy a „kis postás” hozzám mikor csenget.
