Irodalmi Szemle, 2005

2005/11 - TALLÓZÓ - Alexa Károly: Spiró György: Fogság

ALEXA KÁROLY

Spiró György: Fogság

(Magvető, 2005)

Az író új regénye kitűnően menedzselt mű, minden olyan technika a sikerén munkálkodik, amelyeket megszokhattunk attól az irodalomkritikai közegtől és politikai sajtótól, amely a kulturális kánonképzés egyedüli letéteményesének képzeli magát. Mindazonáltal a műértelmezésnek álcázott vajákos hangú dicsőítések, a szokott arcok szokásosan fellengzős és tudálékos kerekasztal-beszélgetései, a politikai sajtó „spontán” hivatkozásai, a könyv bámulatos kelendőségére vonatkozó titokzatos megjegyzések meg egyéb ízléstelenségek épp oly kevésbé szabadjon, hogy befolyásolják a regény korrekt megítélését és ismertetését (minden teljesítménynek, mint teljesítménynek látatlanban is „kijár” ez a fajta megközelítés), mint az, hogy Spiró nevéhez kapcsolódik a rendszerváltozás kezdetének egyik legundorítóbb irodalmi „eseménye”, ama szarból jövő mélymagyaroknak címzett verselmény.

A könyv gigantikus méretű szövegszervezet, sok év munkájának mondják és hihetjük, tematikája világtörténelmi, és ezen belül olyan, amely bár páratlan a magyar regénytörténetben, egy fontos európai tradícióhoz igazodik. Talán nem érdektelen a témakijelöléshez egy hajdani, AranyJánossal egy évben született, Liszt Fe- renc-frizurás, ám cvikkeres (és pengeszájú) német történész szavait idézni, aki 1902- ben az elsők között kapott Nobel-díjat az éppen a most fellapozandó Römische Gedichte-ért. Az oly korán elhunyt tehetséges irodalmár, Toldy István fordítását olvassuk a VIII. kötetből, amely Caesar korát mutatja be. így ír T. Mommsen: „A birodalom politikai és nemzetiségi egyformásításának első és legfőbb feltétele a közös uralkodásra hivatott két nemzet fenntartásában és kiterjesztésében s a mellettük álló barbár vagy barbárnak nevezett törzsek lehető gyors elenyésztetésében állt. Bizonyos értelemben ugyan még egy harmadik nemzetiséget is megnevezhetnénk a rómaiak és a görögök mellett, mely ezekkel az akkori világban a mindenütt jelenvalóság dolgában vetélkedett és nem jeletéktelen szerepe volt Caesar új államában is hivatva. Értjük a zsidókat. E nevezetes, engedékenyen szívós nép a régi úgy, mint a mai világban otthon volt mindenütt és sehol, és hatalmas volt mindenütt és sehol... A kis jeruzsálemi királyságban a nemzet ugyan látható támaszponttal bírt a maga vallási és szellemi egysége számára, de maga korántsem állt csupán a Hasmoneusok alattvalóiból, hanem ezeken kívül nagy számban szét volt szórva az egész párthus és az egész római birodalomban... Mily nagy számban laktak a zsidók magában Rómában is, és pedig már Caesar előtt, és hogy mily rokoni bensőséggel tartottak össze már ez időben is, mutatja egy korabeli írónak azon megjegyzése, miszerint veszedelTALLÓZÓ