Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szeberényi Zoltán: Ember a tájban - táj az emberben avagy az epikus lírája
SZEBERÉNYI ZOLTÁN Ember a tájban - táj az emberben avagy az epikus lírája Csak csodálni lehet azt a szívós és következetes jelenlétet, amelyet irodalmunkban, kulturális életünkben Duba Gyula hetvenöt év terhével a vállán produkál. A drámán és költészeten kívül minden műfajban termékeny. Lankadatlanul írja műveit, szinte létezési formája az írás. 1954-től mintegy félszáz kötettel, cikkek, nyilatkozatok, glosszák, reflexiók garmadával gazdagította írásbeliségünket. Szerelmes földrajzom címen az elmúlt évben, alkotói munkásságának fél évszázados jubileumára jelentette meg ezt a talán legszebb, számunkra, felföldi magyarok számára leginkább szívhez szóló könyvét. Alcímében Felvidéki őrjáratnak nevezi a művét, tehát nem útinaplót, élményrögzítő jegyzeteket, impresszionisztikus ömlengéseket kíván írni. Az „őrjárat” nem turisztikai vállalkozás, mint ahogy a névadó nagyjainknál - Márai Sándornál és Rákos Péternél — sem volt az, hanem az író lelke legmélyéről felszakadt vallomás és tárgyakkal-tényekkel telített esszé, amelyben szerencsésen ötvöződik a líra és tárgyismeret, a történelmi-társadalmi és esztétikai-bölcseleti erudíció. Ez a könyv méltó szimbóluma egy fél évszázados írói pályának. Lehangoló és irodalmi életünkre, pontosabban: kaotikus irodalmi létezésünkre jellemző, hogy Mács József és Cselényi László recenzióján kívül érdemben senki sem foglalkozott vele. Mács főként az olvasói élmény elmélyítésére teszi a hangsúlyt, számos helyen kiegészíti, gazdagítja a könyv ismeretanyagát, fokozza az identitástudat erősítésének lehetőségét. Cselényi László írásából egy lelkes lokálpatrióta hangja szól. A Szerelmes földrajzom azonban más jellegű tanulságokkal is szolgál. Mint minden művészi szinten megvalósuló műalkotás, Duba könyve is egyformán tükrözi témáját és alkotóját. Az író művészi habitusának, alkotói műhelyének, főként a valósághoz, a történéstér flórájához és faunájához fűződő viszonyának olyan sajátosságaira is fényt vet, amelyek eladdig jobbára kívül estek a szakmai közvélemény érdeklődési körén. Azok az olvasók, akik eddig is figyelemmel kísérték Duba szépirodalmi munkásságát, számos ismerős mozzanatra, motívumra lelhetnek benne. A különféle, főként önéletrajzi jellegű műveiből visszacsengő gondolatok, hangulatok, események, jelenségek, tereptárgyak, eszközök, a régenvolt parasztvilág tartozékai bukkannak fel újszerű elrendezésben és értelmezésben, fokozott érzelmi telítettségben. Duba életművének legjobb ismerői is élvezettel olvashatják. Leginkább a téma- és tárgykör szokatlan megközelítése, a vallomás, a megjelenítés, a tényirodalom és líra az író korábbi műveiben csak ritkán tapasztalt művészi harmóniába fonódása ragadja meg az olvasót. A hazaszeretetté nemesedő szülőföldszeretet korábbi írásainál intenzívebben járja át a könyv sorait. Ebben a művében csillogtatja meg talán a legfényesebben írói műhelyének leghatásosabb fegyverét: a táj- és természetélmény iránti rendkívüli fogékonyságát. Ebben vallja meg KÖNYVRŐL KÖNYVRE
