Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Aich Péter: A naumburgi fivérek (esszé)
Aich Péter tek a vegyi és biológiai elemzés ügyében, de több személy genetikai nyomát találták, bár sajnos nem vetették össze, azzal zárták le az ügyet, bizonyára a szarkofágok készítőitől származnak, egyszer még talán megtalálják a valódi nyughelyeket, befalazva, elásva, rendhagyó helyen eldugva, volt már erre példa, de csak Paul mestert találták. Hova lettek hát Naumburg alapítói? Drezdai Paul esetleg tudott volna erről valamit, bár... Jó napot, mondta Paul mester, amikor kibontották szarkofágját, de úgy tűnt, nem ismerik föl, pedig mióta látá az Úr, hogy minden, amit teremtett, igen jó, mi sem változott, megállt az idő, azóta csak ülünk, almát eszünk a virtuális paradicsomban, azt képzeljük, mi alkottunk minden csodát, szerelmet és szenvedést, vágyat és álmot, s a tömjént és marihuánát, cifra vásári árut, hogy elandalítson. Paul mester tétován körülnézett, úgy gondolta, a legjobb az lesz, ha most elmegy, ugyan mi keresnivalója van itt, s vajon mit mondana még azon túl, amit már elmondott, mert hiszen mi a különbség az á- lom és a gondolat között; ha minden következik valamiből, talán mégis létezik idő és összefüggés, bár beszűkült a tér, egy lépés innen csak a jelen. A kereszteződésekben nagy volt a tömeg, mindenki azt remélte, hogy a villanyrendőr zöldre vált, sokáig álltak ott, senki sem tudta, milyen soká, évszázadok óta-e, ez a baj, jegyezte meg valaki, s ez az éltetőnk egyúttal. Szóval mégsem jutok át, sóhajtott Drezdai Paul mester a sorompó láttán, zsákutca úgyis minden túloldal, vagyok, minként voltam, s a gondolat fölszivárog, elporlad, akár a test, megfejthetetlen marad, fluidum, üzenet a távolból, meddő akarat, árnyék, felhők vonulása, az űrben az álmok megannyi kiónja lebeg, ki tudja, melyik az igazi, az eredeti. Lehajolt, hogy virágot szedjen, s gomblyukába tűzze, de az útszéli csalán összeégette a kezét. Eszébe jutott a négy alak, amelyet a naumburgi dóm nyugati karzatának kiemelt helyére varázsolt, vajon miért őket látta most, amint föléje hajoltak. A kereszteződésben még mindig a vörös lámpa égett, minden irányban, az emberek egykedvűségbe burkolózva változatlanul tovább álltak, mintha Drezdai Pault várták volna, hogy megmagyarázza, a titkok tudója, a vágyak rejtett ösvényeit, megfejtetlen álmaikat, s értelmezze a délibábot. Állnak és várnak, önmaguk emelte katedrálisban szobroznak, talán ebben reménykednek.
