Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Aich Péter: A naumburgi fivérek (esszé)
A naumburgi fivérek ugyanis azt próbálta nyugat felé gyakorolni, amit Civakodó Henrik dél felé, 1. Ekkehard elképzelésével ötvözve, mert ahol a fegyverek nem elég hatékonyak, ármánykodni kell egy csöppet, hiába, no, politizálni. Evégett egy kis nyugalom a fivérekkel nem árt, csakúgy, mint egy kis terjeszkedés nyugat felé, amíg azok Gunzelin bácsikájukkal vannak elfoglalva, békefenntartásnak álcázva testvéri látogatás ügyében, ami eléggé jó és termékeny ötletnek minősült, utánozták is később. Ennek érdekében óvatos rokoni kapcsolatot tartott Gunzelin gróffal követek küldözgetése formájában, akik élőszóban hozták-vit- ték a semmitmondó üzeneteket. A másik okot maga Reglindis szolgáltatta. Eléggé csa- podár természetű nőszemély volt, füvel-fával összeállt, teherbe is esett szerencsésen, lovásztól, jobbágylegénytől vagy ajtónál lótól-e, nem tudni, ő maga sem tudta, s mivel királyi hajadon volt, inkább nem firtatták, nehogy híre keljen, ehelyett Vitéz Boleszláv kolostorba küldte, ott elintézték az ügyet, bár sokáig nem lehetett ott tartani a nimfomániás hölgyet, mivel kikezdett a kertésszel és a gyóntatópappal, sőt a rendfőnöknőt is meg- kömyékezte. Amikor már túl sokat suttogtak erről a királyi udvarban, kapóra jött Hermann őrgróf, férjhez kell gyorsan adni, és menjen minél messzebb, punktum. Hermann, akiről tudták, milyen kardoskodó ember, majd csak ráncba szedi, gondolta Boleszláv, meg aztán szükség esetén a rokoni kapcsolatra lehet hivatkozni, milyen jó. Kedves testvérem, ezt írta Hermannak, akinek ez hízelgett egy királytól, mivel nem tudta, milyen a keleti testvériség, s azt is eltitkolták előtte sikeresen, miféle szerzet ez a Reglindis. Ez utóbbi azonban hamarosan kiderült, mármint Naumburgban, Hermannt nem beleszámítva, ő ugyanis fizikai tevékenységét többnyire hadba vonulással, csatározással és a templomban való térdepléssel merítette ki, feleségével, ahogy ez az akkori érdekházasságoknál lenni szokott, nem foglalkozott túlzottan. Hitvesi kötelességeit ugyan nem hanyagolta el teljesen, na de szolgálati útjain mindig akadt holmi fehércseléd, s ezzel egészen elégedett volt, föltehetően jobbágyutódokat is nemzett, ám ennek magállapítása már nem tartozott érdeklődési körébe. Miután kiderítette, hogy Reglindis valószínűleg meddő, egyre kevesebbet törődött vele, lélekben bátyjára bízta az utódnemzés gondját, hiszen annak is volt felesége, csináljon már valamit. Reglindisnek mindez jól jött, élhette világát szabadon, n em kellett köreit féltenie. Suttogtak erről Naumburgban eleget, Ekkehard fülébe is eljutott ebből egy kevéske, bár az udvari pletyka nemigen érdekelte, inkább bátorításnak minősítette, mivel hamarosan észrevette, hogy Reglindis nem olyan zárkózott, mint az ő felesége. Azt viszont tudta, hogy bátyja más vidéken tevékenykedik, nyilván kizárólag, mivelhogy Reglindis nem esett teherbe, gondolta hát, elvégre mindegy, a bátyja vagy ő, csak legyen már valami, az élvezetekről nem is beszélve. Mert ami azt illeti, Ekkehard felesége Reglindis pontos ellentéte volt. Ballenstedti Uta császári környezetből származott, s Ekkehard természetesen nem ismerte, amikor apja kieszközölte számára feleségnek. Az öregnek céljai voltak, tudta, mit csinál, csak ugye az ötlet nem jött be, Uta ugyanis nem volt az a telitalálat, amit I. Ekkehard elképzelt, vagy amit föltételezett róla, na de nem tudhatta, hogy Uta valójában mi fán termett, egyáltalán nem volt ugyanis olyan típus, aki által az efféle fondorlatos elképzeléseket követve zöld ágra lehetett volna vergődni, s főleg azt sem sejthette, hogy Ottó túl korán talál meghalni, minek következtében ezt a kapcsolatot nem lehet majd kihasználni. Az iljú hölgy vallását túl komolyan vette, korjelenségként hajadon korában még szüzességi fogadalmat is tett, és házasság ide, házasság oda, nem lehetett semmire rávenni, amit ő
