Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)
Bárczi Zsófia felében a kifejezés jelentésének tisztázására törekszik, a tanulmány második felében pedig ennek az irodalomnak a történetét tekinti át, bizonyos műveket és szerzőket külön is kiemelve. Áttekintve a katolikus irodalom kérdését feszegető írásokat, feltűnik, hogy lényegében sosem tisztázódik egyértelműen, hogy irányzatnak, iskolának, csoportnak vagy egyfajta szemléletnek tekintik-e az egyes szerzők a nevezett irodalmi fragmentumot. A meghatározási kísérletek általában negatív jellegűek, sokkal több teret szentelnek annak a kérdésnek - ezt fentebb már láttuk -, hogy mi az, ami nem katolikus irodalom, mint annak, hogy mi tekinthető katolikusnak. A negációk határozott körvonallal bírnak, míg amikor a katolikus irodalom definiálására kerül sor, a szerzők elbizonytalanodnak, s megmaradnak az általánosság szintjén, a deklarált szándék ellenére szinte senki - Sík Sándort is beleértve - sem tud elszakadni a katolikus irodalom világnézeti irodalomként való felfogásától, s ennek eredményeként az eredendően irodalmi probléma átpolitizálódik. (Azokban az írásokban pedig, melyek tagadják az irodalmi műben megnyilvánuló világnézet jelentőségét - ahogy például Rónay György teszi 1947-ben -, a katolikus irodalom fogalmának használata is elveszti jelentőségét.) Nem kivétel ez alól Várdai21 könyve sem. Bevezetésként leszögezi, hogy a katolikus irodalom nem azonos a katolikus vallásos költészettel, illetve nem azonos a kifogástalan erkölcsű vagy pozitív hitéletet élő alakokkal eljátszatott történetekkel, mivel „ez a költészet birodalmának összezsugorítása volna,”22 s így nem nyújthatná a teljes élet képét. A hiteszmények melletti propagandát sem tartja a katolikus irodalom részének, és azt is hozzáfűzi, hogy „annak a műnek a szerzője, melyben a katolikus tendencia a művészi jelleg fölé kerül, nem költő”23. A katolikus irodalmat egyfajta lelkiség, a választott témákhoz való hozzáállás mikéntjében véli megragadhat ónak: „Nem a témák, az alakok, a mesék pozitív keresztény voltának követelése tehát ez, hanem az író álláspontjának, fölfogásának ilyen volta velük szemben.”24 Kereszténység alatt következetesen katolicizmust ért Várdai, s bár a „katolikus irodalom” kifejezést rendszeresen a „katolikus költészettel” helyettesíti, az általa felhozott példákból egyértelműen kiderül, hogy fejtegetéseit mindhárom műnemre vonatkoztatja. Végezetül a katolikus költészet nemzeti jellegét hangsúlyozza.25 Tanulmánya utolsó lapjain tesz egy olyan megállapítást, mely a katolikus irodalomfelfogás - különösen Mécs költészetfelfogása - szempontjából megkerülhetetlen kérdést vet fel: a misszió és a kiválasztottság hitének te- matizáltságát: „Mondjuk ki: eszményünk sorsa oda van csatolva a mindeneknek Krisztusban való restaurációjához. (...) Ehhez igazi tehetségek, lángelmék kellenek, de akik apostolok is egyszersmind.”26 A vezéreltségnek, vezetettségnek a későbbi Mécs-inter- júkban oly gyakran felmerülő gondolata Várdainál így hangzik: „E magasabb feladatra kijelöltség mellett is nem az egyéniségkultusz vagy épp a gőg fogja jellemezni az új írói typust, hanem az az Alázat, mely a legnagyobb Tökéletesség vezérlete alatt állhatás elgondolásából fakad27, s amely mégis fölemelőbb, mint a föld minden hatalma.”28 Várdai írása tehát egy olyan mintának is felfogható, amit a későbbi - fentebb már hivatkozott - szerzők követnek, eredetinek mégsem tekinthető, mivel pusztán összegyűjti és rendszerezi a korabeli katolikus lapok érveit. A tanulmány ellentmondásai is ebből fakadnak, Várdai nem gondolja át saját állításait, így az „egyetemesség” - Síknál majd visszatérő - gondolata nála furcsa csonkításon megy keresztül: a szerző egysze
