Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Csehy Zoltán versei (A Hart Crane-kagyló kiemelése, Feljárat a Berryman-tanszékre, Én, Liszti László, A perzsa freskófestő)
Csehy Zoltán versei az egybeöltés titka csak a felsorolás, a véghetetlen, unalmas lista, a barokk eltökéltségű summázat, a telefonkönyv tényzabáló mohósága, a legderekabb enumeráció de nem is ez, hanem a zátony, a Panis Angelicus, ott, a képzelt történés legközepén, mondjuk Mexikóban, köves ikratrilliók között, fantomkeresztek mögött, a fényfüzéres szüzek latin szagában, Panis Angelicus, aztán valahogy mégis vissza, vissza, vissza, ehető, mondható, testes tengerekre Feljárat a Berryman-tanszékre a 38 éves tanszékvezetőnő, homlokán már a ránc szonettje egyre erőteljesebb tercinákkal, csak kétszer volt öngyilkos, s ha kifogásol, longfellow nyelvén teszi, látod, ahogy szeméből kilóg az izmos, jól nevelt indián s metaforákban köszön élmények, struktúrák, mindig előadásra menet az út peremen Yeats szefirotikus fái, egészen a kollektív kocsmáig a földtani intézet szállodájától hosszú, hosszú az irodalomtörténeti út, szegény H., szegény H. rettegett pattanásos, szépreményű, komplexusos diákok fordultak el, s ők kapkodták magukra a trikót, bugyit még merevedésen innen a mitikus Hudson partján vagy az egyetem dísztermében szóval, megvet a sajtó, a 68 éves (egy középszerű kritikus megaszott gyönyöre) viszont szemembe mondja, te alkoholista állat, az állasodba kerül, ha eltaknyolsz a jégen s nem halsz az ugrásba bele, fegyelmi s erkölcsi bizottság elé citálnak, pihenni küldenek, időnap előtt nyugdíjaznak adj bele apait, anyait,
