Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Pomogáts Béla: Irodalom a rendszerváltásban -rendszerváltás az irodalomban (esszé)
Pomogáts Béla Irodalom a rendszerváltásban - rendszerváltás az irodalomban KÜZDELEM AZ IRODALOM AUTONÓMIÁJÁÉRT Aki kost mözel két évtized múltán visszatekint a nyolcvanas évek magyar irodalmára, pontosabban ennek életére és intézményeire, megállapíthatja, hogy ez az évtized az irodalom szabadságharcának korszaka, igaz, kissé hosszúra nyúlt és kiábrándító tapasztalatokkal is terhes korszaka volt. Hasonló szellemi függetlenségi küzdelem ment végbe 1955-1956 folyamán, akkor azonban jóval sebesebb volt az események menete. Az 1956 nyarán kishíján visszaszerzett irodalmi autonómiát azonban a magyar forradalom leverése igen radikálisan és fájdalmasan megszüntette. A nyolcvanas években ez az autonómiáért viselt küzdelem lassabban haladt előre, voltak átmeneti visszaesései, sőt súlyos kudarcai. Az az irodalompolitika, a- melyet az ötvenes évek „felvilágosulatlan” abszolutizmusának később mind többet bírált paternalista gyakorlata váltotta fel, ugyanis egészen 1988 tavaszáig érvényben maradt. Az irodalompolitika ingerülten, nemegyszer hisztérikus intézkedésekkel reagált minden olyan jelenségre, amely a központilag elgondolt irodalommo- delltől eltért, vagy éppenséggel a hivatalos állásponttal szemben valamilyen ellenzéki pozíciót képviselt. Hosszasan lehetne sorolni azokat az eseteket, amidőn az irodalompolitika vagy az irodalompolitikát képviselő kritikai gárda minden tolerancia nélkül lépett fel írók, müvek és folyóiratok ellen. így jutott a betiltás sorsára Illyés Gyula Szellem és erőszak című esszékötete, amely már csak az író halála után, a nyolcvanas évek végén kerülhetett az érdeklődők kezébe, így jutott ugyancsak a betiltás (elkobzás) sorsára Sík Endre önéletrajzi visszaemlékezéseinek Vihar a levelet című kötete, Eörsi István egyik könyve, illetve részesült „szilenciumban” Konrád György, Petri György, később Csoóri Sándor, Csurka István és Nagy Gáspár; került sor rendőrségi, illetve bírósági eljárásra Konrád György, illetve Haraszti Miklós ellen, „szervezték át” az Irodalomtudományi Intézet Kritika című folyóiratát, majd a Mozgó Világot, a győri Műhelyt és a Tiszatájat: az „átszervezés” mindig a korábbi szerkesztőség leváltását és a folyóirat arculatának átalakítását jelentette, indítottak büntetőhadjáratot a Bibó Emlékkönyv,majd a SZETA-antológia létrehozói és szerzői, illetve azok ellen az írók és esztéták ellen, akik az „első nyilvánosságból” kitiltott írásaikkal kénytelenek voltak a „második nyilvánosságban”: a sza-
