Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Duba Gyula: Mednyánszky (esszé)
Mednyánszky A síkság zöld, a távoli hegyek és az ég széle berlini kék. A levegő fent meleg rózsaszínű. A háttér szivárványos. Az előtérben a házak és fák mélybama színűek, de a naplemente, vagy inkább a reflexek színében világítanak.” Majd alább: „Kolpach. Kristálytiszta levegő. A sziklák árnyékai intenzív kékek, a legapróbb részletek is láthatók. A szürke árnyalatok pompásak és sokfélék. A kristálytiszta vízben napsugarak tündöklő hálója. A fenéken világos, élénk színű kavicsok.” S végül: „Útban Csorba felé. Napsugaras délután. A hegyek általában sötétek és fe- nyegetőek voltak. Az előtérben erdő s festői bozót. Rendkívül színes. Azután magasabban a törpefenyők sötétzöld bársonya. Később melegszürke zöldes görgeteg. A nap lement. Súlyos felhőtömegek. A hegyek sötétek. (Krivány) Sötét az erdő, és sötét a tükrözése is a tóban. A sötét víztükrön hirtelen ezüstös csíkok támadnak. Szélbarázdálta, apró, fodros hullámok.” Tucatjával idézhetnék hasonló, szépíróhoz méltó színképeket és hangulatokat! Mednyánszky meghatározó valóságeleme és alapfogalma a hangulat. Olyan léthelyzet és lelkiállapot, amely a teljes embert tükrözi. Hangulatai drámaiak, gyakran sejtelmesek, melankolikusak, mint a hegyvilágban az őszvégi vagy téli ködök, látomásai életesen tragikusak. A színei is nagyrészt komorak, általában sötétek, rőtbe menő barnák és mélykékek változatai, a telt mélyzöldek és opálos szürkék, alig találunk képein piros színt vagy fűzőidet. Kevés a sárga is, inkább a fehér, s a sötét tónusok egészen a feketéig. Képi világa többször homályos, mint napfényes, inkább a szürkületet ismeri és szereti, kevésbé a derűs ragyogást. Rőt árnyalataival fényei tiszta szépségén is kísért valamiféle őszies bánat, és a hideg kékek fagyos ragyogásában a dermedt téli fenség. A világot színekben látta és láttatja, képein azonban ritkán ragyog ránk a játékos életöröm. Inkább a lélek szenvedését tükrözik, bölcsen méltóságos sorstudattól és a borús szemlélődős eleve elren- deltségétől fűtöttek. 3 Történelmi évszázadait nemcsak a Felföld, hanem a Mednyánszkyak is a nehéz sorsjegyében élték. Szó esett már a lengyel ősről és a „stiborida” rokonságról, fél évezredet átlépve szóljunk a 19. századiakról! A festő nagyapja, Mednyánszky József báró a napóleoni hadjáratokban harcolt és Franciaföldről hozta a szép Richer Eleonórát feleségül. Malonyai írja, hogy francia lány, akit „idegen földön, két ütközet között gyűrűzött el a magyar levente.” Három fiúk lett, László, Eduárd, a festő apja és Cézár. Mindhárman részt vettek a szabadságharcban. Az eredetileg bécsi testőr, László lett az első, akit Haynau Pozsonyban felakasztatott. Cézár papként harcolt Görgey seregében, Világos után - mint halálra ítélt - anyja segítségével kimenekült az országból, kalandos útja során Ausztráliába jutott, és végül az ötvenes években Hiereben halt meg tragikusan. Eduárd is Görgeynél szolgált, a bukás után, ugyancsak anyja segítségével s egy komáromi certifikátum birtokában Beckóra vonulhatott vissza, és sok nyugtalanítás után nőül vette Szirmay Mária
