Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Százdi Sztakó Zsolt: Orhosz, a vak szobrász (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt egy hétig kórházban volt, de azóta volt fogalma a tűzről, és a vörös szín is, ami azelőtt csak egy szó volt, így kapott valami értelmet. A napról is hasonló elképzelései voltak, mint a tűzről. Egy óriás, izzó golyót képzelt el, ami vörös színben izzik. A napfelkeltét pedig úgy képzelte el, mint mikor a tűz fokozatosan lábra lap, és elborít mindent. Gyerekkorában még reménykedett benne, hogy egyszer látni fog. Az orvosok hitegették, hogy megoperálják a szemét, és ő hitt nekik, és még az is előfordult, éjszaka azt álmodta, hogy lát, annyira vágyott látni azokat a dolgokat, amelyeket addig csak elképzelt. Legjobban a napfelkeltét szerette volna látni, amiről annyi csodálatos dolgot hallott másoktól. Már kiskamasz volt, amikor vége szakadt az álmodozások korának, és egy professzor kijelentette, hogy sose fog látni. Akkor átsírta az egész éjszakát... Hirtelen egy kéz simította végig az arcát, és a lány szája a szájára tapadt. Orhosz átölelte a lány karcsú testét, és nem engedte el egy hosszú pillanatig, amíg a csók tartott. A lány a köntös alatt nem viselt semmit, és Orhosz úgy szívta magába az illatát, mint kokainisták a drága port. Ez az illat felgyújtotta a vérét, de a lány elhúzódott tőle, majd homlokon csókolta:- A múzsa csókja! - mondta játékosan.- Te játszol velem - mondta ő szemrehányóan. Orhosz már második napja ki se tette lábát a műteremből, lázasan dolgozott, ami a lányt megdöbbentette, mert most látta először, hogy valaki ennyire fanatikusan vesse bele magát a munkába. Először csak órákig simogatta a kőtömböt, pont úgy, mint öt szokta cirógatni ölelkezéseik után. Ujjaival szinte becézgette a hideg követ, és amikor szólt hozzá, nem reagált, vagy ha mégis, csak értetlenül nézett rá, mintha valahol máshol járt volna, és most még a szavak értelmének a megfejtése is túlontúl bonyolult feladat volna a számára. Egy nap látogatója érkezett, régi barátja, a híres kritikus, aki azt jött megnézni, hogy barátja min dolgozik: „Orhosz, a munka megszállottja, még nem tudtam úgy jönni, hogy ne munka közben találjam.” A szobor már majdnem kész volt, és Orhosz éppen az utolsó simításokat végezte, amikor barátja belépett a műterembe. Döbbenten állt meg a bejáratnál, Orhosz csak izgatott szuszogásából tudta, hogy van ott valaki:- Ki van itt?- Én, barátom - nyögött fel a másik.- Miért nem szólaltál meg?- Megnémultam, mint mikor a sixtusi kápolna freskóit láttam először, és elbűvölt Michelangelo géniusza. Te tudod, hogy mi a véleményem a mai szobrászatról, és hogy szerintem az ókori görögok óta fél kezemen meg tudnám számolni a remekműveket, de ez közülük egy. Orhosz tudta, hogy barátja nem sűrűn osztogat ilyen bókokat, sőt, kifejezet
