Irodalmi Szemle, 2004

2004/1 - MARGÓ - Németh István: Csillag esik, föld reng

MARGÓ

ténetről, a rovásírásról, a szkítákról, a pártusokról és Atilláról sem. Legföljebb azt, mégha magyar szakra jártam is, hogy ez valami zavaros dolog, mese, legenda, monda, amihez a valóságnak semmi köze. Sőt, hogy holmi romantikus, megmosolyogni való képzelgés, igaztalan, szégyellni való barbár, barbárok története. Tényleg? Hogy ennek szerteágazó forrásanyaga, valódi történeti dokumentumai is léteznek, no arról aztán már végképp nem hallottunk semmit.

Szerencsére, mint ahogy ezt Pap Gábor és Nagy Béla tanulmánya bizonyítja, Csontváry nem a mi korunkban élt és nőtt fel, ezért azután ő, aki kora tájékozott egyénisége volt, nemcsak Arany János és Zrínyi Miklós műveiből tájékozódhatott, hanem abból a szinte hihetetlen nagy és bőséges, íratlan és írott forrásanyagból is, amely a fenti tanulmányok tanúsága szinte buzog a történelemünk során. Az ember például, ha Nagy Béla nem a huszadik század harmincas éveinek írta volna a tanulmányát, szinte el sem hinné, hogy ez lehetséges volt. Hány és hány színmű, dráma, tragédia, hősköltemény, monda, népdal, faragvány, szelence, díszmű, kerámiatárgy készült, amely a hun-magyar történelemből, Atilla történetéből táplálkozott tartalmában, s hányat őriznek például a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Magyar Tudományos Akadémia Levéltárában vagy a Magyar Nemzeti Színház, a Széchényi Könyvtár stb. Levéltárában. Nem csoda, hogy Csontváryt is így magával ragadta a mitikus történet.

Sőt, hogy úgy mondjam, még a látszólagos ellentmondás, a családi hagyomány is közrejátszhatott abban, hogy végül is a napút festője még Atilla alakjához is eljutott. A kötetben ugyanis erre is találtam bizonyos utalást.

Pap Gábor, aki a fent említett bevezető tanulmányt írta, már korábban is foglalkozott a kérdéssel, és nemcsak a magyar művészettörténetről és Csontváiyrói írt tanulmányt, hanem a magyar népművészeti hagyományokról és a Magyar Szent Korona üzenetéről is. Sőt, Szörényi Levente rockoperája előadása alkalmával már Jött éve csodáknak címmel a nagy király alakját is vázolta. Ebben a tanulmányában idézi Oláh Miklós 1537-ből származó művéből a következő részt: „Rendelt e- zen felül tízezer kaszás szekeret, mellyel táborának erősségét mintegy fallal vette körül.” Nagy Béla most megismert és újonnan kiadott tanulmányában ugyanerről a következő idevonatkozó szöveget találhatjuk: „...Atilla véleménye szerint fölér egy vesztes csatával; Atilla visszavonult szekértáborába, máglyát rakat, hogy élve ne jusson az ellenség kezébe...”

Hát mi ez, ha nem egy érdekes és nagyon fontos momentum Csontváry, sőt a műve, a Magyarok bejövetele szempontjából?

Nem tudom, hogyan vannak ezzel önök, és hogy mit tanultak ezekről a dolgokról, de én abban a nagyszerű cseh középiskolában, amelybe jártam, és amelyben érettségiztem, valami olyasmit tanultam a kiváló cseh történésztanáromtól, vagy legalábbis erre emlékszem, hogy a husziták valamiféle eredeti, saját maguk feltalálta vagy felfedezett harcmodort alkalmaztak és szekértáborból védték magukat... Tehát nem is volt ez egészen új és eredeti, az általuk feltalált harcmódot előttük