Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A szervezkedő felvidéki magyar pedagógustársadalom... (2) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM Nos, 1923 januárjában Szlovákia valamennyi magyar elemi népiskolájában megemlékeztek Petőfi Sándor születésének századik évfordulójáról, bár tény, hogy ezek az ünnepségek szárazak és sablonosak voltak. * * * A Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesületre az 1923. év folyamán komoly érdekvédelmi feladatok vártak. Ebben az évben ugyanis a csehszlovák államhatalom hozzálátott a magyar pedagógusok egy részének elbocsátáshoz. Amint arról már szóltunk, a csehszlovák jogértelmezés - nagyon is körmönfont módon - a felvidéki magyarok tízezreinek, köztük a pedagógusok garmadának, tette kétségessé az állampolgárságát. Az állampolgárság megkérdőjelezése pedig még a szolgálatban meghagyott magyar tanító számára is komoly hátrányt jelentett, és ennek az állapotnak nagyon kemény negatív következményei voltak, illetve lehettek. Az 1923. év nyarán például kezdetét vette a rendezetlen állampolgárságúaknak minősülő tanítók elbocsátása, ami nagy elkeseredést és felháborodást váltott ki az egész felvidéki magyar pedagógustársadalomban. „Keseredett lélekkel és reszkető kézzel írjuk le e sorokat arról a mindnyájunkat legfájdalmasabban és legszomorúbban érintő legújabb intézkedésről, hogy sok kartársunk állampolgárságuk rendezetlensége miatt állásából elbocsájtatott s a tanítói közszolgálat további ellátásától eltiItatott” - számolt be felháborodottan a beindult akcióról 1923 szeptemberében a Szlovenszkói Általános Magyar Tanító- egyesület hivatalos közlönye, a Magyar Tanító. „Ez igazságtalan intézkedéssel sújtott kartársaink mindegyike hüségfogadalmat tett s legtöbbje nosztrifikált is (...). Ezek a kartársak ma hazátlanul és gazdátlanul az utcára kerültek” - írta elkeseredetten az idézett lap.6 Mi sem természetesebb, minthogy a Szlovenszkói Általános Magyar Tanító- egyesület vezetősége haladéktalanul felemelte szavát a magyar pedagógustársadalom védelmében. Kovács Alajos országos elnök és Vásárhelyi Károly főtitkár 1923. szeptember 1-jei keltezéssel memorandummal fordultak az államfőhöz, az iskolaügyi és nemzetművelődési, a szlovákiai teljhatalmú miniszterekhez, valamint a pozsonyi Iskolaügyi Referátushoz, és sürgős jogorvoslást kértek az elbocsátott tanítók ügyében. A kérelem lényege a következő volt: „a honpolgárság adományozásáért folyamodó tanítók ügye sürgősen kedvezően elintéztessék; amíg ez meg nem történik, fizetésük és államsegélyük érintetlen folyósítása mellett hagyassanak meg állásaikban”.7 Az elbocsátás réme közel 200 szlovákiai magyar pedagógust veszélyeztetett. Ez indította a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület vezetőségét arra, hogy a szeptember l-jei memorandumon túlmenően 1923. szeptember 27-én kül- döttségileg is tiltakozzon a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztériumban, valamint az Iskolaügyi Referátuson a beindult elbocsátások ellen. Azonban sem a Referátus vezetője, sem a Minisztérium illetékes ügyosztályvezetője nem helyezte kilátásba a hatékony jogorvoslást.8
