Irodalmi Szemle, 2004

2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Kiss Noémi: „Cili én vagyok” avagy a régimódi textuális tér (Szabó Magda: Für Elise)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE gyermekét szereti. Hogy hazához, egyetemes emberi erkölcshöz, világi tisztességhez forró indulat köti, annak nincs köze a testhez, az más fogalomkörbe tartozik: Jablonczay Lenke korrekt, mint egy hibátlan gyémántkő. Szemre itt minden rendben, talán a nézők sem észlelik, hogy az új Szentcsalád-ábrázoláson mindenki kancsal egy kicsit, még a Betlehem szamárkája is.” (52.) A Für Elise önmaga titkáról nem vall­hatna szebben. A regény legizgalmasabb és egyúttal legkényesebb pontján állunk. Ott, ahol a beszédet a látás, majd újra a hallgatás váltja fel. Magdolna, mint kiderül, rendkívüli tehetségű képleírásokat készített, lásd a Munkácsy Ecce homojáró\ írt jelenetet. S bár a leírások nem kerülnek be doku­mentálva a regénybe, ezek az utalások úgy olvashatók, mint a mű kulcsjelenetei. A későbbi írói karriernek a regény szerint legfőbb záloga a protestálás a rend bizo­nyos értelmetlen fokozatai ellen. A két világháború közt kibontakozó női karriert valamiképpen univerzálissá teszi ez a mű, úgy, hogy az ellen a felvilágosult isko­latípus ellen emel szót, mely valójában gúzsba kötötte a lányokat és testileg ki­szolgáltatta őket tanáraiknak, de már bizonyos tudást képes volt átnyújtani nekik. A Für Elise cím így már egészen más jelentés-összefüggésbe kerül. A szerelmi ak­tus dallam formájában szöveg és beszéd nélküli, megíratlan, metatextuális erotikus elem marad. Kissé sommázva, nem a szabadság figurái a csábító erőnek kiszolgál­tatott fiatal intézeti lányok, akiknek egyetlen életlehetőségük maradt az érettségi e- lőtt: a halálos szerelem; hanem az ezt követő (boldogtalan) házasság rabjai. A re­gény számomra legszebb fejezete, Az első előhalál, mely talán nem véletlenül a szerelem és a halál kapcsolatáról szól, így indul: „Anyám megérzős volt: látó. Egyszerre reszketett a félelemtől és az örömtől.” A Für Klisében bár csak a máso­dik emlékezet része tudott maradni az édesanya, mégis az elbeszélővel ellentétben azt hiszem, inkább ő a főszereplő és nem pedig Cili. Mint látható, az emlékezet megírásának olyan rendje és figyelme hatja át ezt a könyvet, mely Szabó Magda korosztályára, megfigyelésem szerint, ma nagyon jel­lemző, és ez számomra igencsak kedves hozzáállás a múlthoz: a bölcs asszonyok úgy élnek újra és újra visszafelé, mintha valami szépet és egészet, kereket és logikailag követhetőt keresnének a mai világ töredékei, érzelemmentes csalódásai helyett. Nem is igazán gyermekkorukat keresik, jóval többet akarnak a keresés felszíne alatt meg­osztani velünk. Az idomulás óráit kutatják az érzelmi káoszokhoz. Kicsit be is csap­nak minket persze, s úgy nyújtják át nekünk a múltat, ahogy az sohasem volt, kere­ken, ellentmondást nem tűrő módon, értetlenül nézve a jelenre és a jövő felé. Mintha ott, akkor, jobb lett volna. Sőt, van hogy már meg sem hallgatnak minket, nem tud­nak figyelni ránk, mert mi nem ugyanazt látjuk, mint ők. Az idősödő visszatekintés az ember egyik legönzőbb cselekedete tud lenni, olyan egzisztenciális léthelyzet, a- kárcsak kamaszkorban a megváltó tudás akarása. Az igazi örömet a Für Elise olva­sásakor ennek az ellentmondásnak a felismerése okozhatja. (Európa) Kiss Noémi

Next

/
Thumbnails
Contents