Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Végh Péter: Honvágy (novella)
Végh Péter Lorenzo fiatalon részt vett a Napóleon elleni háborúkban, de a franciák foglyul ejtették. A fogságból megszökött és egy hajó fedélzetén Argentínába jutott. Itt beállt gaucsónak. Kalandokra, gazdagságra vágyott. Titokban betyárcsapatot szervezett, rátört a földesurakra, kirabolta és felgyújtotta birtokaikat. A zsákmány egy részét megtartotta, a többit szétosztotta a szegények, nincstelenek közt. így aztán nagy népszerűségre tett szert. A korabeli krónikák szerint a nők imádták őt, mert öles termetével, kékesbe játszó szakállával, vad lobogású szemeivel, arisztokratikus arcélével egy igazi férfiszépség volt. Apám a következő évben már nagy gondokkal küszködött. A gazdaság veszteséges volt, nagy kölcsönökkel volt leterhelve. A következő év viszonylag jól sikerült. Már úgy tűnt, hogy sikerül kilábalnunk a válságból és az adósságokat törleszteni tudjuk, de szerencsétlenségünkre a következő évben tikkasztó északi szél jött, a zanda, s az aszály elvitte az egész termést. A következő évben ez a természeti csapás megismétlődött. 7. A BUKÁS Apám ez alatt a két-három év alatt teljesen megváltozott. Elhagyta életereje, életkedve. Már nem tanítgatott, nem szavalt többé verseket, viszont gyakran kiabált, veszekedett és egyre többet ivott. Anyámmal próbáltunk melléje állni, de ő egyre csak mondta a magáét. Kicsúszott a lábunk alól a talaj. El kellett adni a maradék állatokat, a felszerelést, hogy valahogy létezni tudjunk. Végül a birtokra rátette kezét a hivatal. Aztán egy napon határidőt kaptunk, hogy mikor kell elhagynunk a birtokot. Apám e- gész élete benne volt: az álma, temérdek munkája és igyekezete. A csapást csak tetézte azzal, hogy ivott, és talán még füvet is szívott. Ámokfutó lett. Nem lehetett vele bírni. Furcsa viselkedését sokáig nem tudtam megérteni. Gyakran sírtam és kértem az Urat, hogy segítsen rajtunk. Hogy legyen megint minden úgy, mint régen. De az Úr nem hallgatott meg. A napok, hetek, hónapok egyre teltek, s mi éheztünk és szenvedtünk. Nagy-nagy nyomorban éltünk. Egy napon szekérre raktuk maradék javainkat és a legközelebbi városba költöztünk. Sejtettem, hogy utoljára látom a birtokot, ezért titokban búcsút vettem a házunktól, fáktól, madaraktól, a végtelenbe nyúló földektől. Elbúcsúztam fiatalságom és addigi életem színterétől. A Pampa világa számomra akkor végképp bezárult, s később fájó emlékké vált. Napokig szabad ég alatt háltunk a kocsi mellé terített takarókon. Apám nem talált munkát. Arca mindig olyan feldúlt volt, ezért sehol sem néztek rá jó szemmel. Hosszú vándorlás után jutottunk el a főváros egyik szegénynegyedébe, mely az iparnegyed közelében volt. Nagyszüleim még jóval a csőd beállta előtt visszaköltöztek Patagóniába, ahol egy kis házat örököltek nagyapám egyik gyermektelenül elhunyt testvérétől. Anyám annyira szégyellte a nyomorunkat, hogy ezt nem is tudatta velük. Apám hosszú utánajárás után szerzett munkát. Előbb egy cukorgyárban, de
