Irodalmi Szemle, 2004

2004/8 - Fried István: Hatalom és irodalom kölcsönös fogságban (esszé)

Fried István szánt(?), vélt elemek eljelentéktelenedhetnek, így a hagyománytörténés során más lehet fontos, mint a mű megszületése pillanataiban. Minek következtében kitet­szik/kitetszhet, hogy amit a Hatalom kollaborációként könyvelt el, abban ott rejtő­zik/rejtőzhet a távolságtartást jelző irónia, viszont amit elutasított/elmarasztalt, pontosan beleillik a Hatalom elvárta művészetszerkezetbe. A túlzott alkalmazko­dás meg a látszólagos tartózkodás az utókor horizontjában összeérhet, egymásba csaphat át, a tiltások és engedélyezések hálózattá szerveződhetnek, és olykor sok­kal erőteljesebben figyelmeztetnek arra: mi nem készülhetett el, mi nem láthatott napvilágot, minek megalkotására még gondolni sem lehetett, mint arra, hogy a Ha­talom utat engedett a cenzúra és az öncenzúra által a publikálásnak, és ezzel ható- és vonzáskörébe vonta az alkotót és az alkotást. Egyben tanúsítja részint önnön nagyvonalúságát, részint figyelmeztet: meddig mehet el a művész. A meg nem szü­letett, mert meg nem születhetett alkotások aztán éppen úgy részei a korszak iroda­lom/művészettörténetének, mint a különféle sérelmeket szenvedettek. Ezek befo­gadástörténetét szintén a Hatalom szabályozhatja, még a kereskedelmi forgalom te­kintetében is, például kötelezővé tévén a könyvtáraknak, intézményeknek megvá­sárlását, vagy (ellenkezőleg) eltiltván azok kölcsönzését az érdeklődő olvasóknak, létrehozván a Zárolt Kiadványok Tárát, amelyben kizárólag a különleges kutatási engedéllyel bíró könyvtárlátogatók olvashattak. Persze, a könyvégetések és a könyvek zúzdába küldésének rituáléja a Hatalom Jelzése”, amely az „elfajzott”, illetőleg a „burzsoá ál-művészetnek” szólt, hogy aztán a szerzők a kényszer-mun- katáborokban folytassák, nemegyszer végezzék be életüket, a Hatalom és művészet lehetséges viszonyrendszerének „esettanulmányai”-ként. Hogy még ez sem ébresz­tett rá jeles művészeket, hol a helyük, és hogy továbbra is föllelhetők naiv társuta­sok és ideológusok a Hatalom szolgálatában, nemegyszer pszichopatológiai tanul­mányt igényelne, mindenesetre alapos személyiségvizsgálatot. Mivel a Hatalom (ki)használja mindazokat, akik hajlanak a kompromisszumokra, a könnyebb ellen­állás irányába térnek, akik nem a művészettel szemben elkötelezettek, hanem a (napi) politikai álságokkal szemben. Ők az írás és az írás árulói. Akik a történelem­ben már nem egy ízben olyan wales-i bárdoknak bizonyultak, akik dicsőítették Edward királyt. 1938-ban Faludy György hangján antológiába szerveződtek az európai köl­tők; a Művészeteket/művészeket fenyegető, emigrációba kergető időben Heine kortársának, August von Platen grófnak verse int felénk: Mit bánod, ha álarcban, lopva járul eléd, mikor bitangok környezik? Hazánk, melyet kormánya nyíltan árul is csak titokban sírja könnyeit. Nem lelkesülsz, csak despota királyon?

Next

/
Thumbnails
Contents