Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Fried István: Hatalom és irodalom kölcsönös fogságban (esszé)
Fried István szánt(?), vélt elemek eljelentéktelenedhetnek, így a hagyománytörténés során más lehet fontos, mint a mű megszületése pillanataiban. Minek következtében kitetszik/kitetszhet, hogy amit a Hatalom kollaborációként könyvelt el, abban ott rejtőzik/rejtőzhet a távolságtartást jelző irónia, viszont amit elutasított/elmarasztalt, pontosan beleillik a Hatalom elvárta művészetszerkezetbe. A túlzott alkalmazkodás meg a látszólagos tartózkodás az utókor horizontjában összeérhet, egymásba csaphat át, a tiltások és engedélyezések hálózattá szerveződhetnek, és olykor sokkal erőteljesebben figyelmeztetnek arra: mi nem készülhetett el, mi nem láthatott napvilágot, minek megalkotására még gondolni sem lehetett, mint arra, hogy a Hatalom utat engedett a cenzúra és az öncenzúra által a publikálásnak, és ezzel ható- és vonzáskörébe vonta az alkotót és az alkotást. Egyben tanúsítja részint önnön nagyvonalúságát, részint figyelmeztet: meddig mehet el a művész. A meg nem született, mert meg nem születhetett alkotások aztán éppen úgy részei a korszak irodalom/művészettörténetének, mint a különféle sérelmeket szenvedettek. Ezek befogadástörténetét szintén a Hatalom szabályozhatja, még a kereskedelmi forgalom tekintetében is, például kötelezővé tévén a könyvtáraknak, intézményeknek megvásárlását, vagy (ellenkezőleg) eltiltván azok kölcsönzését az érdeklődő olvasóknak, létrehozván a Zárolt Kiadványok Tárát, amelyben kizárólag a különleges kutatási engedéllyel bíró könyvtárlátogatók olvashattak. Persze, a könyvégetések és a könyvek zúzdába küldésének rituáléja a Hatalom Jelzése”, amely az „elfajzott”, illetőleg a „burzsoá ál-művészetnek” szólt, hogy aztán a szerzők a kényszer-mun- katáborokban folytassák, nemegyszer végezzék be életüket, a Hatalom és művészet lehetséges viszonyrendszerének „esettanulmányai”-ként. Hogy még ez sem ébresztett rá jeles művészeket, hol a helyük, és hogy továbbra is föllelhetők naiv társutasok és ideológusok a Hatalom szolgálatában, nemegyszer pszichopatológiai tanulmányt igényelne, mindenesetre alapos személyiségvizsgálatot. Mivel a Hatalom (ki)használja mindazokat, akik hajlanak a kompromisszumokra, a könnyebb ellenállás irányába térnek, akik nem a művészettel szemben elkötelezettek, hanem a (napi) politikai álságokkal szemben. Ők az írás és az írás árulói. Akik a történelemben már nem egy ízben olyan wales-i bárdoknak bizonyultak, akik dicsőítették Edward királyt. 1938-ban Faludy György hangján antológiába szerveződtek az európai költők; a Művészeteket/művészeket fenyegető, emigrációba kergető időben Heine kortársának, August von Platen grófnak verse int felénk: Mit bánod, ha álarcban, lopva járul eléd, mikor bitangok környezik? Hazánk, melyet kormánya nyíltan árul is csak titokban sírja könnyeit. Nem lelkesülsz, csak despota királyon?
