Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2004 - Fónod Zoltán: Hagyomány és hűség...
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2004 zott kiadásban is megjelent, a Fábry-monográfia Perben a történelemmel címen 1993-ban, s az Üzenet 2003-ban úgyszintén. Mindkettő a Madách-Posonium kiadásában. De a Szétszóródás után című kötetét se feledjük 1998-ből, egyre tisztábban és tartalmasabban érezzük benne a kutatói-gondolkodói figyelmet, történetírói munkásságának mindvégig jellemzőjét, amely egy sajátos kisebbségi létfilozófia kimunkálására irányul. Ez teszi fontossá szemléletét! Ám ilyen szellemi munkának a rendszerváltás óta eltelt idő is csak mérsékelten kedvez. Az irodalomelméleteket nemigen érdekli a létfilozofálás, mások gyakran értetlenül vagy elítélően érvelnek vele. Sokan nem érzik értelmét! Bár egyre inkább tudjuk, hogy az idő mind nem- zetközpontúbb látást és ugyanakkor, regionális értelemben sajátosan hazai szemléletet igényel. Múltunk és sorskérdéseink tisztánlátása, morális és esztétikai értékeinek tudomásulvétele alapkövetelménnyé válik. Fónod Zoltán munkássága támpont és eredmény! Mai irodalmunk történetét kutató műve első kötetét Számvetés címen adta ki a múlt esztendőben, hasonló szemlélet jegyében készül. Az alapozást kitűnőnek tartjuk, várjuk a folytatást és befejezést. A Posonium Díj Életműdíját elismerés és várakozás jegyében ítéltük oda Fónod Zoltánnak. Duba Gyula Hagyomány és hűség... Mács József életművéről, munkásságáról Az irodalmi kánonok és divatok mai versenyében ma már a kisebbségi irodalmak sem szoktak a küldetéstudatra apellálni. Pedig akárcsak irodalmunk első korszakában, a két világháború között és az azt követő félévszázadban is - Márai Sándor szavaival szólva - „A tengerszem tartotta titkos és elemi erejű kapcsolatait a tengerrel, az anyanyelvvel”. Az erőszakos hatalomváltások idején, 1918-ban, majd 1945 után is, a magyar írók „a magyar nyelv bástyái mögé” menekültek. De a „titkot, a nyelv és a nemzet titkát, azt a szent és rejtélyes varázsszót, mely a nemzetnek nevezett ösz- szeesküvés titkos jelszava” volt, ezt a „titkot” sem akkor, sem később senki nem vehette el tőlük. Az ötvenes évek elején induló irodalmárok, irodalomalapítók - többségükben fiatalok és - tapasztalatlanok lehettek, azt azonban Máraival együtt tudták, érezték, hogy: „Az író az emberiséget szolgálja, s az emberiségen belül nemzetét.” És bár elkalandozhattak a „világnézeti kísérletek szövevényében”, soha nem lettek hűtlenek a nemzetükhöz, hűtlenek az anyanyelvhez és az emberi szolidaritáshoz. A magyar író arra törekszik ma is - bárhol éljen is a világon! - , hogy a magyar szellem és a magyar lélek hozzászokjon „Európa szellemének új feladataihoz”. Márai igazsága korparancsa lehet változó korunknak is: „magyarnak és
