Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2004 - Szarka László: ...imponáló rend, belső béke...
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2004 pályáján, literátori, kritikusi, szerkesztői munkásságában van valami imponáló rend, belső béke, ahol az érzelmeknek is csak egy iránya lehet: a teremtő indulat közösségépítő iránya. Csak ez lehet a magyarázata annak, hogy a mindenfajta folytonosságot félbeszakító, minden rendet, s megannyi nemes szándékot felforgató 20. század egyéni és közösségi megpróbáltatásai is olyan magától értetődően, egyszersmind erőt adóan beépülnek az életpálya történeti rendjébe, akárcsak a lelkészősök számára magától értetődőnek vett szenvedéstörténetek, meghurcoltatások Koncsol László DiósfÖrgepatony történészeként tervezte meg és valósítja meg a magyar könyvkiadás eddigi legnagyobb szabású regionális történeti sorozatát: a Csallóközi Kiskönyvtárat. A kezdetben harminc, mostanság már százötvennél is több kötetesre tervezett sorozatról szerkesztőként Koncsol László olyan tudománypolitikai, népnevelői, közösségteremtői és nemzeti célokat fogalmazott meg, amelyeknek a közösségi feladatok szintjén való tudatosítása nélkül minden látszat és részeredmény ellenére szétszóratásra ítélt népcsoport marad a szlovákiai magyarság. „Az, hogy a régió népét szembesítenünk kell hiteles és a lehető legteljesebben feltárt múltjával, azért is fontosnak látszott, mert népünknek a Trianont és Párizst követő évtizedek történelmi-társadalmi viharaiban főleg kapaszkodnia kellett, s nem a tegnapot, hanem a holnap esélyeit fürkésznie a túlélésért, ez pedig, ez a múlttalan létezés, különösen egy ilyen elidegenítő lelki-szellemi és fizikai nyomásnak kitett nemzettöredék jövőjére tekintve végzetessé válhat” - írta például hét évvel ezelőtt a Kiskönyvtár kapcsán a Vasi Szemlében. A jeltelen, jelöletlen táj, az emlékezetében, hagyományaiban, tradícióiban, nyelvében, értékrendjében elbizonytalanodó közösség sötét vízióinak lehet ugyan némi 19. századi színezete, de az intézményeitől megfosztott és saját erejére hagyatkozó kelet-közép-európai kisebbségi közegben becsapja magát az, aki ezeket a veszélyeket nem érzékeli. Miként lehet a „lehető legteljesebben feltárni” a régió népének a múltját? Milyen források, milyen adatok, milyen módszerek, milyen magatartás segítheti a kutatót, a közösségi embert az ilyen muszájherkulesi mindenes feladat elvégzésében? A Csallóközi Kiskönyvtár akár a legszebb szonettkoszorú: ölelkező rímek helyett jó érzékkel kiadott alapművek egybecsengésére, metaforák képi ereje helyett hiteles adatok ellenállhatatlanul meggyőző erejére hagyatkozva fejti ki az alaptételt: a Csallóköz múltja és jelene, jelene és jövője az itt élő emberek és népek közös tulajdona, a közösségépítés legfontosabb építőkockája. A Csallóköz városai és falvai című háromkötetes helytörténeti lexikon pedig maga a mesterszonett: összegyűjtve benne a 18. századtól a 20. század végéig minden olyan rendszeres helytörténeti matéria, amelyet nem lehet többé figyelmen kívül hagyni, ha valaki a Szigetről, vagy annak bármely településéről, rég megszűnt majorjáról, múlt századi kolóniájáról hitelesen írni szeretne. Bél Mátyás, Korabinszky János Mátyás, Fényes Elek, Borovszky Samu és a többi nagy hungarus, magyar en-
