Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - A POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ - 2004 - Duba Gyula: Ingadozó a szépirodalom teljesítménye
A Posonium Irodalmi és Művészeti Díj - 2004 csodák sem történtek közben, folytatódnak a mindennapok, a tényt mégsem lehet alábecsülni. Tudatosítanunk kell, hogy olyan anyagi és szellemi közösség része, o- lyan humánus szervezettség eleme lettünk, talán a szó nemesebb értelmében európaiak, melynek értelme később bontakozhat majd ki. De abban is hihetünk, hogy a „beolvadás” lehetőségeink bővülésével jár! Előtérbe helyezi és felértékeli regionális sajátosságainkat, hozzájárul értéktudatunk kérdéseinek a tisztázásához, amelyekkel irodalmunk hosszú ideje bajlódik. Az új tájékozódással egyértelműbbé válhat szellemiségünk irányultsága és természete. Mindezen túl azonban az idei, immár a negyedik díjkiosztásunk fontos és termékenyítő megállapításokkal jár. Első helyen az értékelés módjának immár hagyományosnak mondható gyakorlatát említem. A jó hagyomány gazdagít is, nem csak kötelez! Oly sokrétű írásbeliség évi termését hitelesen értékelni, amilyen hazai magyar irodalmunk, bizonyos kiegyensúlyozottságot, megértő értékszemléletet és gondolati fegyelmet kíván. Ennek jelentősége a vizsgált anyag mennyiségéből és már-már ellentmondásos gazdagságából következik. A múlt évi 144 hazai kiadványból 38-at választhattunk, amelyek a díjazásnál számításba jöhettek. Ezen müvek színvonala megfelelő volt, alkalmas a díjazás igényeinek. Nem kis eredmény ez írói és kiadói gondjainkat ismerve! A műveket hét kiadó jelentette meg, az adatok írott kultúránk életképességére és intézményes méreteire utalnak. Figyelmet érdemel viszont, hogy az értékelés eredménye műfaji értelemben aránytalanságokat is tükröz. Az elméleti-történeti munkák jelentős fölényben vannak, míg a szépirodalmi alkotások számbelileg lemaradtak! De nemcsak számban, hanem minőségben is. A probléma kétarcú: jó és hátrányos jelentése lehet! A hely- történeti és irodalomtörténeti beállítottságú szerzők eredményei mindenképpen fontosak. Látnunk kell mögöttük a kisebbségi nemzettudat fejlődését, érezni bennük a múltunk iránti fokozott érdeklődést, szellemiségünk hagyományőrző erejét. Godoljunk közben számos vidéki rendezvényre, az anyanyelvőrzés, az emlékezés és öntudatra ébredés bizonyítékaira, a helyi magyar hagyományok kultuszára és az identitástudat reneszánszára. Egyes irodalmi müvekben, a díjazottakban mindenképp, az önvizsgálat és nemzeti öntudat olyan szinten valósul meg, amelyet méltán tudományosnak nevezhetünk. De számos jelét tapasztaljuk annak is, hogy a kimondottan ismeretterjesztő művek minősége és nyelvezete is fejlett, követi a hazai tudományosságot. A szépirodalom - reméljük véletlenszerű és ideiglenes - lemaradása viszont aggasztó tünet. Akkor is gondot okoz, ha közben tudjuk, hogy az ilyen teljesítmény a múltban is ingadozott. A termékeny évek hullámhegyeit soványabb esztendők hullámvölgye követte. A szegényesebb eredmény annál aggasztóbb, hogy ma az irodalom, mint olyan van nehéz helyzetben! Veszített társadalmi súlyából, közösségi hatása, ereje elenyészett, anyagi biztonsága pedig kiszámíthatatlan és jócskán esetleges. Mindehhez benső bizonytalanság is járul, a kritikai értékelés gyakorlata fellazult, szétdarabolódott, erősen elméletieskedő sínekre siklott. Az alkalomszerű
