Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Pomogáts Béla: Irodalom a rendszerváltásban -rendszerváltás az irodalomban (esszé)
Pomogáts Béla kintélyüket vetették latba a szellem autonómiájának visszaszerzése vagy védelme érdekében, és csendes irodalmi diplomáciával vagy nyíltabb közéleti állásfoglalással kívánták szolgálni az autonómia ügyét. Ilyen „partizánakciók” fűződtek például Illyés Gyula nevéhez, aki kivételes tekintélye és befolyása következtében igen sokat tett az irodalmi autonómia eszméinek védelmében, ilyen akciókat próbált érvényesíteni például Mészöly Miklós, Lengyel Balázs, Czine Mihály, Nagy László és Csoóri Sándor, valamennyien ütköztek időnként az irodalompolitika hatalmasaival vagy ügynökeivel. Az irodalmi autonómia védelmében folytatott küzdelmek intézményes szereplői között kell megemlítenünk például a Száraz György által szerkesztett Kortársat, a Szederkényi Ervin által szerkesztett Jelenkort, az Ilia Mihály vezette Tiszatájat, a Kulin Ferenc által irányított Mozgó Világot és a Béládi Miklós által gondozott Kritika című folyóiratot, illetve a folyóirat mögött álló akadémiai műhelyt, az Irodalomtudományi Intézetet. Ezeket az intézményeket időnként szigorú bírálatok érték, alkalmanként a szerkesztők (például Ilia Mihály, Kulin Ferenc és Béládi Miklós) elmozdítására is sor került. A szellemi élet autonómiájának és a készülődő reformoknak mindazonáltal a Magyar írók Szövetsége - 1989-től: Magyar írószövetség - volt a központi műhelye (akárcsak 1956 tavaszán és nyarán!). A Magyar írók Szövetsége nem sokkal a második világháború után, 1945 júliusában alakult meg, a még februárban létrejött Magyar írók Szabad Szakszervezete tagjaiból, tevékenységére akkor a legkülönbözőbb irányzatok és csoportok együttműködése volt jellemző, első három elnöke - a többpártrendszerű demokráciának megfelelően - Illyés Gyula, Kárpáti Aurél és (a valóban rossz emlékű) Gergely Sándor volt; az első a népi írómozgalmat, illetve a két világháború közötti Nyugat és Magyar Csillag táborát, a második a polgári baloldalt, a harmadik a moszkvai kommunista emigrációt reprezentálta. Ahogy azután a Rákosi Mátyás körül fellépő moszkoviták felszámolták a magyar demokráciát, és kiépítették a kommunista pártállamot, úgy vált az írószövetség is a totális diktatúra eszközévé. 1951-ben Darvas József került az elnöki székbe, s e sötét években az írószövetség kétségtelenül dicstelen szerepet játszott a magyar kultúra ellen vezetett támadásokban. Csakhogy már 1953-tól kezdve éppen az író- szövetség lett a szellemi ellenállás szervezője, és Veres Péter elnökségével egyenes út vezetett ötvenhatos szerepvállalásához. Azt, hogy a magyar forradalom küzdelmeiben az írók és az írószövetség milyen tevékenységet folytatott, talán ezúttal felesleges részleteznem. Hasonló szerepe volt az írószövetségnek a monolitikus párthatalom bírálatában és fellazításában a hetvenes évek közepétől kezdve, különösen az emlékezetes 1981-es és 1986-os íróközgyűléseken. A szövetség tagsága mindkét alkalommal ellen tudott állni a közvetlen irodalompolitikai befolyásnak, és ez az ellenállás abban is megmutatkozott, hogy a közgyűlés mindkét alkalommal olyan elnököt választott, akinek személyére nem a pártközpont tett javaslatot: 1981-ben Hubay Miklóst, 1986-ban Cseres Tibort. Ezeken a közgyűléseken a magyar írószövetség
