Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Tóth Elemér versei (Magyarul, Veled, Pitypang, Tél a tavaszban, Emberül élni)
Tóth Elemér versei Emberül élni Török Elemérnek szeretettel „Csillagokat virító jegenyék” állnak őrt ott, a szép magyar vidéken, „emberül élni” tanítottak, szépen, és Buga Jakab volt a példakép. Ne bántson hát, mit zagyváinak össze a magyarságukat áruló senkik. Kik a jelent csak létrának tekintik, feledésbe mennek majd örökre. Bár éveid már megsokasodtak, szép dühödet viszi-hordja a vér, s őrtüzeid még fennen lobognak. A táj, Bodrogköz, megnyílik neked. A Tice partján sátorozva, testvér, egy jó halászlét megennék veled. II. Hadd nevessen, ki százszor nevetett. Ne törődj vele, mondd az éneket, végvári vitéz, ki éveken át vívtad a harcot, s hitted a csodát. Hitted, hogy megtart mindünket a nyelv, de már mindenünk romokban hever, mert hol van, hol a remélt, szép világ, az új Krisztus hazug igékre vált. Füzerő, Ilhó és a Puszta-rét, higgyük, hogy ismét megtart a vidék, és a csoda ránk nyitja ablakát. Megérdemelné ez a drága nép, hogy visszakapja újfent a hitét, s a szívedet nyugalom járja át.
