Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - TALLÓZÓ - Takács Péter: Deák Ferenc magyarsága
TALLÓZÓ delmezni ezen állapotot, melynek változásával ő is csak veszthetne, de semmit sem nyerhetne”. Deák Ferenc politikusi pályája egy-két év híján félszázadot ívelt át. Zala megyében kezdte közéleti tevékenységét, ahol 1824-től vállalt fizetés nélküli tisztségeket. Volt tiszteletbeli alügyész, közgyám, huszonhat éves korától táblabíró. Az 1831-es kolerajárvány idején hónapokig saját kezűleg vezette Zala megye bizottsági üléseinek a jegyzőkönyvét. Az 1832 novemberében diétái követté választott testvére, Deák Antal helyett - mint helyettes (surrogatus) alispán - irányította Zala megye közéletét. 1833. április 15-én választották országgyűlési követté, a Pozsonyból távozó bátyja helyett. Ekkortól - megszakításokkal - 1873-ig vett részt az ország közéletében. Tematikusán rendszerezett politikai programot - az Ellenzéki nyilatkozatot kivéve - sohasem fogalmazott, de megnyilatkozásaiból, a politikai viták során körvonalazott nézeteiből egyértelműen kiolvasható, hogy a „teljes jogegyenlőség alapján” óhajtotta „kifejteni s biztosítani alkotmányos életünket”, ahol a „polgári jogok teljes élvezetére nézve sem vallás, sem nemzetiség a hon polgárai között különbséget ne tegyen”. E téren - ezt politikai retorikájában többször hangsúlyozta - az Egyesült Államok alkotmányos berendezkedését tartotta ideálisnak, ahol az állam csak a legszükségesebb esetben avatkozik az emberek életébe, és amellett, hogy megvédi őket, a legteljesebb szabadságot biztosítja számukra. Végkifejletében hasonló állapot megvalósítását célozta meg Magyarország lakói számára is. Volt azonban annyi érzéke a társadalmi, politikai és történelmi mozgások, folyamatok és állapotok elemzéséhez, hogy belássa: a történelmi hagyományokkal és szervesen építkező társadalmi hierarchiával rendelkező országok ezt az állapotot csak fokról fokra, reformot reform után megvalósítva közelíthetik meg. Meg volt róla győződve, hogy a szabadságnak ezt a fokát és a társadalmi berendezkedésnek, hatalomgyakorlásnak ezt a kívánt és ideálisnak vélt állapotát - az eszmék és ideák mellett - a történelmi, társadalmi hagyományokból is építkező Magyarország csak hosszú, a rétegérdekeket folyton egyeztető küzdelemben valósíthatja meg. Ezért volt a fontolva, de folyton építkező reformok híve. Tudta, hogy a teóriák, a vágyak , az utópiák és a társadalmi valóság között óriási szakadék tátong, amit képtelen egyetlen ugrással átívelni a magyarság. Ebbéli nézetét egyik parlamenti beszédében meg is fogalmazta. „Fájdalom - mondotta - a törvényhozót nemcsak az okoskodás higgadt fonala, hanem az élet és annak körülményei, s az emberiségnek sajátságai is vezérlik... Jaj annak a törvényhozásnak - mutatott rá a radikalizmus és a kiérleletlen utópiák veszélyeire mely ideális törvényeket alkot, melyeket az emberi élet naponkint s a tapasztalás minden ó- rán meghazudtol.” Meggyőződéssel vallotta, hogy nem elég a törvényeket megalkotni, azokat a társadalomnak adaptálnia is kell. Politikai taktikáját erre a felismerésre építette. Ennek a lényegét már 1832-ben megírta Vörösmartynak: „ne akarjuk a százados tölgyet éles nyelvünk egyetlen vágásával ledönteni, mert a mérték
