Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Pomogáts Béla: Egy elfeledett könyv
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Végül a negyvenkettedi, vagyis utolsó levél: Arról, hogy mit is ér hát az ember, ha magyar? az egész munka végső következtetéseit vonja le. Erre a személyes, egyszersmind közösségi kérdésre az író a következő módon válaszol: „Annyit, a- mennyit megvalósít önmagából. Annyit, amennyit becsületben, bátorságban, okosságban, emberségben adni tud a világnak.” Ehhez azután zárókövetkeztetésként még hozzáteszi: „E levelek célja az volt [...], hogy a hiányzó magyar közösségi, politikai gondolkodás kialakulásához élményeimmel, tapasztalataimmal én is hozzájáruljak. És az, hogy benned és minden cselekvő fiatal magyarban a közösségi felelősség és az egyéni becsvágy közötti ellentmondásokat felszínre hozzam. Képmutatók ne fogjanak hozzá a mi népünk megszervezéséhez, ezekből elég volt. Már láttak a mieink liberális képmutatókat, függetlenségi képmutatókat, keresztény nemzeti képmutatókat és újnacionalista képmutatókat is. Másfonna elvekre és másforma emberekre van szükség. Nem koncpolitikusokra, nem fizetési osztálylétramászókra, nem igazgató- sági tagságvadászokra, hanem hősökre van szükségünk.” Veres Péter nevelő szándékú leveleinek írása során a jövendő feladatait kívánta rögzíteni, s arra későbbi életrajzírója, Bata Imre hívta fel a figyelmet, hogy ennek során mennyire nem érdekelte „a kialakult világhelyzet”, így a már zajló háború és az ország kiszolgáltatottsága a náci birodalom politikájával szemben. Valóban, a levelek írója mintha szem elől veszítette volna saját korának aktuális kihívásait, inkább ideológiai tanítást adott, mintsem történelmit és politikait, holott könyvének publicisztikai célzata volt. Bizonyára ennek következtében érték a könyvet heves bírálatok: a kiváló baloldali festő, Dési Huber István a magyar képzőművészetről írott fejezetet utasította el, a harcostárs Illyés Gyula pedig azt kifogásolta, hogy véleménye szerint Veres Péter engedményeket tett a mindenkori po- puiizmusok kollektivista frazeológiájának, és gondolatmenetének középpontjába mintegy a hatalom megszerzésének követelményét állította. Illyés bírálata a legkevésbé sem volt gyengéd. „Bevallom - írta a könyv olvasása közben nemegyszer visszafordítottam a címlapot: valóban a te neved látom ott, Péter? Hogy pirítsak rád közös múltunkkal? [...] Ily könnyű elfeledni az ősi népi tapasztalatot, hogy minden hatalom, a legkiseb is, egy falusi kisbíróé is természeténél fogva megront? Hogy megront már az utána való vágy is? Hogy a »tömeggel« a feladat csak az emberiesítés lehet: az egyének szabad és egyenlő fug- getlenítése?” Veres Péter akkor vitába szállt Illyés véleményével, később, már a háború utáni korszak keserű tapasztalatainak birtokában talán igazat adott neki: hiszen mint parasztpolitikusnak, neki is érzékelnie kellett azt, hogy az uralomra jutó kommunista hatalom milyen cinikus módon rombolta le egy közösségi társadalom létrehozásának esélyét, és sértette meg a magyarság érdekeit. Hitel, 2003 Pomogáts Béla
