Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Vajda Barnabás: Monoszlóy Dezső témái, alakjai és stílusa (tanulmány)
Vajda Barnabás tán véget ér a Fontos Ember abszurd karikatúrája - mindegyiknél összetettebb pszichoanalitikus mozzanatra épül. A magát egy újonc fírkásszal hazakísértető szép riportemő ugyanis olyan gonosz tréfát űz a fiatalemberrel, hogy az kielégítetlen és megalázott vágyában leissza magát, majd rálő kollégáira, ráadásul apakomplexustól is szenved, hiszen a fiatalember dühe csúcspontján „egy fehér szekrény kontúrját” látja, egy szekrényét, amelynek tetején tízéves korában térdepelt, miközben „apja a szekrény előtt kiabálta: Jössz le azonnal” (A Rendkívüli ember). De ő sem őrült, csak az erős szexuális elfojtás tudati határállapotot vált ki belőle. Monoszlóynak ezek a figurái egy keskeny mezsgyén sertepertélnek, ami már nem a normalitás felségterülete, de még nem is a patologikusé, olyasféle senki földjén, ahonnan pl. Salinger lelkei indulnak halálosan békésen főbe lőni magukat (Ilyenkor harap a banánhal11). De ahogy a modernista stílushatásokat sem önmagukért alkalmazza Monoszlóy, úgy a pszichoanalitikus elemek sem önmagukban, tisztán bukkannak fel. Ego és szuperego helyett az ő kulcsfogalma a félelem mint modern eredetű metafizikai elmebetegség, olyan állapot, amelyben az embereket csak idiotizmusaik különböző foka különbözteti meg. A Sivatagban egyre gyakrabban bukkan fel a monoszlóys magány új helyszíne, a zárt szoba vagy ajtó nélküli helyiség, sőt az író innentől kezdve nagy tudatossággal olyan környezetbe helyezi a cselekményt, amelyben eleve kikényszerítheti a bezártságot: bezárt szobába (Nem történik semmi), valódi zárkába (Hallucináció) vagy intellektuális börtönbe (Közöny), esetleg valós falak közé: „Reggeltől estig azt a poloskafoltos falat bámulja ” (Hallucináció). A Sivatagban Monoszlóy egyre gyakrabban beszél arról, hogy „a másik oldalon eltűnt a szoba kivezető ajtaja” (Nem történik semmi), kicsit talán Marcel Proust hangszigetelt világára utalva. Bizonyára nem véletlen, hogy a második kötet utolsó írása, lényegében tehát a hatvanas évek korszakát záró novella (Sárga ház) triplán „zárt helyen” zajlik: a lakásba és elméjének megkavarodott világába bezárt fiatalembert a történet végén zárt intézetbe szállítják. A Sárga ház maga a leg- tökéletsebb bezártság, vagy metaforikus olvasatban olyan szellemi izoláció, olyan univerzális tudat-Ház, amelyben a Pince a múlt, a Földszint a jelen és a Tető a jövő. A Sárga ház nemcsak azért pszichoanalitikus novella, mert az egykori neves magyar pszichoanalitikus orvos, Hollós István nagyon hasonló címen adta ki emlékiratait (Búcsúm a sárga háztól), s még csak nem is azért, mert anyakomplexus-motívumá- nak sehol másutt, csak a Ferenczi Sándor-féle thalasszális regresszióban van párhuzama: „Óvatosan visszabújnék a mama hasába ” (Sárga ház), hanem főleg azért, mert Monoszlóy Dezső a modern nyelviség és a modern irodalmiság alapvető lélektani összefüggését fogalmazza meg: legfontosabb dolgok a tudat mélyén hallgatnak, és azokról nem lehet beszélni. A legfontosabbb dolgokhoz nem lehet kitalálni a szavakat. A legfontosabb dolgoknak nincs is nevük." (Bábel) Monoszlóy Dezső nyelv- fuggőségének tapasztalata sugallja itt és a Sivatag több helyén is a pszichoanalízis e- gyik meghatározó módszerét, hogy művészi értelemben a freudi lélekelemzés tulajdonképpen a szubjektív tudatállapot verbalizációja.
