Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)
Csipp-csöpp Csipp-csöpp Apród úr fájó fejjel érkezett haza a munkából. Annyira fájt a feje, hogy egyáltalán nem volt kedve semmit csinálni a nap hátralevő részében. Nagyon sajnálta magát, hogy ez ajutalom az egész napos kemény munka után. A gyors, jelentéktelen vacsora és a helyzeten mit sem változtató zuhany után bevett egy kicsike gyógyszert, melynek segítségében nem bízott, de nem volt jobb ötlete. Az orvosságot a tévéhíradóval öblítette le, melynek már első percei alatt elaludt. Mikor felébredt, valamiféle, talán szándékosan is unalmas beszélgetős műsor ment a tévében, de ő kikapcsolta a készüléket, mire az egész lakáson tökéletes sötétség lett úrrá. Apród úr settenkedve kereste meg ágyát, nem kapcsolta fel a villanyt, nehogy elzavarja a félénk éjt. Úgy vetette magát a párnák közé, olyan végérvényességgel, mintha soha többé ki sem akarna kelni közülük. Rögtön el is aludt. DUCCS! A szemhéjak fátyla kinyílt erre a hangra. TUCCS! Idegen tolakodott be Apród úr egyszemélyes világába. Felébresztették. Víg hangok daloltak a lakásban, melyben megköveteltetett, hogy néma csend biztosítsa az úr halálos mélységű álmát. A hangok azonban pimaszul szegték meg ezt a szigorú törvényt. Apród úr, aki ragaszkodott hozzá, hogy az előírásokat mindig betartsák, felháborodott. LUCCS! A nyomok, amelyek a cinkos levegőn keresztül terjedtek, a fürdőszobába vezették a lakás egyetlen lakóját és urát. El sem tudta képzelni, mi adhatja ki a zavaró hangokat, míg meg nem látta saját két üveges szemével: víz. A víz, amelyből az élet származik, orvul hátba támadta Apród urat, megbolygatta nyugodt álmát. A vízcsapból gyors egymásutánban ugrálták vakmerő halálugrásaikat a kicsi atléták, a játékos kedvű vízcseppek, hogy aztán mind halálukat leljék a mosdó szigorú vérmezején. Szétdurrantak és szétfolytak. Halálukat pedig riadt kiáltás jelezte. PUCCS! Apród úr, aki semmiféle fájdalmat nem érzett, amint a tömeges öngyilkosság végeérhetetlen hullámát bámulta, megrökönyödött. Összeráncolt szemöldökkel nézte a csapot, de az rá se hederített, tovább folytatta a gyászos játékot. Képtelenség volt emellett a ricsaj mellett tovább csinálni bármit is, legfőképpen aludni. Apród úr csak magát sajnálta, a vízcseppeket egyáltalán nem, közben pedig megint rátört az utálatos és kérlelhetetlen fejfájás. Kétségbeesve tipródott fürdőszobája sötét magányában, míg fel nem támadt lelkében a küzdelem lendületes szelleme. Le kell győzni, kik ellenünk törnek! Nem segített, hogy a csapot erőlködve behúzta annyira, hogy azt rögtön azután meg is bánta. A vízcseppek tovább folytatták játékukat. Nem tudta eltömíteni
