Irodalmi Szemle, 2004

2004/6 - Duba Gyula: „Most kéne menekülni... ” (Zs. Nagy költészete - esszé)

„Most kéne menekülni...”

gyók és cápák, bűntelenek a hullagyárosok és kurafik, „Légy alázatos” tehát! Emberi védtelenségét, az életre való alkalmatlanságát állítaná? Belső kételyek, tisztázatlan bűntudat van a képek mögött? Amelyek akár sémává, pózzá is merevedhetnének! A Húszéves volt-bán új vonással módosul a hangulat. A tehetséges és szinte mindent tudó ifjúval szemben „egy éjjel,/ langyos harmatesőben, jött valaki / s azt mondta: vodka./ A vállán csillagok helyett, gitár lebegett.” A szorongásba komorabb erő tör, reálisabb rombolás. Az ifjú „bevágja az első féldecit,/ aztán a többit./ S most itt fekszik, / s a szája kivirágzik.” A kor irodalmára jellemző az alkohol, romantikusan felfogott eleme, de ez nem póz, sem hősi pátosz színe, inkább nyugtalan vonás, sejtés, hogy a végzet jelentkezett! Kiszámíthatatlan testi-lelki bonyodalmak, drámai patthelyzet, ahogy a Négyszer című versből kiolvashatjuk. Valaki „hajnalig” négyszer kerüli meg a várost, négyszer néz le a hídról és gondolja meg a dolgot, míg végül dönt: „itt maradok köztetek,/... akár tetszik, akár nem.” A lelkes életerőt és trubadúrhajlamokat komorabb életérzés követi, a versek anyagát az élet gyúrja s a képzeletnek sem ad felmentést. Olyan költői lét következik, melyben a líra gyakran mély őszinteség és játékos póz borotvaélén lejt hajmeresztő vagy könnyelmű táncot, még- sincs bennünk pillanatnyi kétely sem, ami a vers hitelességét kérdésessé tehetné. Ennek oka alighanem a költő sajátos képrendszerében, fogalmi pontosságában és nyelvi következetességében rejlik, amelyhez egyre kíméletlenebb önirónia társul. Versein az eredetiség pecsétje! Itt szikkadok, mondja, „Államon a négynapos szakáll / hirdeti gőgöm s lustaságom.” Majd dinamikus ellentmondások egységében, ahogy a dolgokat „felülről nézem, / mint az istenek,/ s alulról látom,/ mint az ördögök.” Zs. Nagy szemléletmódjának tanulsága, hogy a sajátos költői stílus akár hiteles póznak tűnhet fel, amennyiben nyilvánvaló öntörvényűsége! Az ilyen szövegek érzékletesen, már-már tapinthatóan viselik a sorsszerűség bélyegét.

Aztán rádöbbenünk, hogy szinte korlátlan nála a megélt idő hatalma! Egyéni sorsa nemcsak sugallója, hanem törvénye lesz képzeletének, megszabja elviselése lehetőségét s egyben a kifejezése minőségét is! A nyomott hangulatnak a költő komikumérzete és humoros hangvétele hozza a feloldódást és líraivá való neme- sedését, szövegeiben a groteszk szemlélet uralkodik el és szinte parttalan művészi őszinteséget eredményez. A drámát humor lazítja s a tragédiát néha szinte játékká oldja. Szerinte az ember ősszel, befőzések idején maga is „befőzi” életét, vágyait megszórja szalicillal, „keserűvé érett szerelmét” gondosan megdunsztolja (Készülünk a télre.) A képekben az élet ívét lássuk! De nem csak azt! „Gondolatainkat ki- magvazzuk, átnyomkodjuk finom szitákon,/ déli harangszóig / főni hagyjuk.” Vagy az Őszi reggel-ben! Hajnali ébredéskor, bolondul groteszk helyzetben „Mózes bátyám / pálinkát főz a pince mélyén”, s miután udvarát kikövezte összetört kőtábláival, bandzsítva és részegen „új törvényekre oktatgatja,/ szilvóriummal itatgatva,/ vendégét: a költőt.”

Humoráról bővebben kell szólnom. Sajátosan zsélyies, egészen eredeti. Ösztönösnek mondhatnánk, annyira természetes, nem logikai, sem spekulatív termé