Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szénássy Zoltán: Jókai és Komárom (Száz éve hunyt el Jókai Mór)
Szénássy Zoltán Aranyemberben a Senki-szigetének megragadó leírását? Ne higyjük - amint sokan állítják - hogy ez is Jókai ragyogó fantáziájának a teremtése. Ifjúkori emlékeinek a felújítása ez. A Senki-szigetének leírása, fái, virágai, vízinövényei ugyanis a valóságban a komáromi sziget hü festése. Ha valaki virágfakadáskor a Dunán Komárom mellett utazott, láthatta a Senki-szigetét. Óriási fehér és rózsaszín folt ilyenkor a komáromi sziget, tele madárénekkel. S ilyenkor ha erősebb szél fúj, a hulló szirmok millióját sodorja a Duna.” Amikor a város „elkótyavetyélte” a szigetet, elrendelte a fásítást. Gyümölcsfákról maga a város gondoskodott. Azonban fel is kellett tölteni, mert a zöldár majd minden évben meglátogatta. A sziget északi csúcsán cigány aranymosók szoktak tanyázni, nyaranta. A kimosott iszapból hozatott Jókay József ezer „káré”- val és ezzel töltötték fel a kertet. Termett is ez a föld bőven; nyáron szemet, télen gondolatot. Ezért írta Jókai joggal: „A mi kertünk arannyal volt trágyázva.” Hallgassuk meg az ódába illő mondatokat, melyekben Jókai a kertjükről nyilatkozik: „Haj, de szép is volt az a mi kis szigetünk. Minden ember »szigetnek« hítta a maga kertjét. Soha olyan mosolygó almákat nem láttam azóta sem... Mintha most is előttem állnának még azok a nagy terebélyes reine claude-fák, érettségtől repedező gyümölcsökkel rakva, amik a kis kunyhót eltakarták. Távolabb egy almafa vérpiros gyümölcsökkel, azután egy harmadik piros csíkos almákkal. A nyitott kunyhóajtóból a begyepesedett útra lehetett látni, melyet kétfelől szőllőlugas szegélyezett. Amint a sigályos lombok között átszűrődött a meleg nyári verőfény, úgy tetszett, mintha zöld aranyból volna minden árnyék. Nagy távolból hallatszott a Dunán át a katonai zenekar hangicsálása, a közelben sárgarigó fütyült, meg egy-egy béka ümmögött az öntözőárokban... Óh, az a kis fakunyhó ott a Duna-szigeti gyümölcsöskertben, az volt az én legdrágább palotám, amiben valaha tanyáztam. Ott írtam meg első regényemet.” De Jókainak nemcsak ihletet és témát adott a szigetnek e csodás és meghitt környezete, amely azóta is elandalítja az ábrándozó lelkeket, hanem a látványt strukturálisan is beépítette müvébe. Gondoljunk mindjárt A tengerszemü hölgy című komáromi tematikájú regényére, amelyben első szerelméről, Asztalos Etelkáról szól. Ebben a regényben kérdi az írótól a tengerszemű hölgy: „Eszerint, amikor ön azon a hosszú sétányon végigvágtat sebes léptekkel, olyankor sem lát, sem hall?- De igen: látok füvet, fát, virágot, gombát, fatörzset, szederindával befuttatott nádkunyhót. Azokhoz hozzákötöm a gondolataimat, mint a pókfonalat: hallok is sár- garigófűttyöt, cinegecsevegést, távoli hajókról jövő tülkölést, szúnyograj zümmögését; az nekem mind súg, mesél valamit, a döngő darázs kölcsönadja szárnyát a képzeletemnek... akkor aztán beveszem magamat a mi kertünk kis fakunyhójába, s ott senkitől sem háborgatva, leírom azt a képet, ami a lelkem előtt áll.” A komáromi sziget (ma már visszakapta régi nevét: Erzsébet-sziget) azonban nemcsak az irodalombarátoknak és szerelmeseknek volt kedvelt találkozóhelye, hajlékot adott a vándorszínészeknek is. A kis Jókai Móricot még ölbe vitték ki a szi
