Irodalmi Szemle, 2004

2004/5 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)

MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM

zetesen Rimaszombatban, Komáromban és Ipolyságon. Sőt e három önálló magyar gimnáziumon kívül magyar gimnáziumi tagozatok lesznek még Kassán, Pozsonyban, Léván, Ersekújvárott, Losoncon, Rozsnyón és Ungváron, valamint néhány kereskedelmi és ipari szakiskolának is lesz magyar tagozata. Šrobár miniszter szerint a magyarokat tehát nem éri semmilyen diszkrimináció, mivel senki nem vesz el tőlük egyetlen olyan iskolát sem, amely őket az „emberi és történelmi jogok alapján” megilleti.7

Nos, ilyen nézeteket vallott Vavro Šrobár miniszter, Szlovákia szinte diktátori hatalommal rendelkező teljhatalmú ura az impériumváltást követő időszakban. A hírhedt Anton Stefánek iskolaügyi referens csak szorgalmas és találékony végrehajtója volt minisztere szándékainak. Iskolaügyi - és egyéb jellegű - magyarellenes túlkapásaikra néha még maga Masaryk köztársasági elnök is rosszallóan reagált. Az iskolai magyartalanítás gyors üteme az 1919. évben bizony az államfőnek is szemet szúrt, és kiváltotta nemtetszését.

A nyílt erőszak látszatát kerülni akaró Masaryk például 1919. november 27-én bizalmas levélben fordult a túlbuzgó Šrobár miniszterhez, akit óvott a szélsőséges magyarellenes túlkapásoktól. Az államfő felhívta rá minisztere figyelmét, hogy a magyarok tömeges kiutasítása vagy menekülésre kényszerítése nem tesz jót a köztársaság nemzetközi megítélésének. Hasonlóképpen a magyar iskolahálózat ellen alkalmazott indokolatlanul kemény intézkedések ugyancsak rossz fényt vethetnek a demokratikusnak hirdetett csehszlovák államrezsimre. A magyar iskolák felszámolását persze azért Masaryk államelnök sem kifogásolta, csak éppen óvatosabb eljárást ajánlott, és a fokozatosság betartását szorgalmazta, már csak a külföldi visszhangra való tekintettel is.8

Az államfő taktikai intelmeinek Szlovákiában azonban vajmi csekély volt a foganatjuk. A tanügyi hatóságok itt kezdettől fogva kíméletlen keménységgel léptek fel a magyar iskolák ellen, legyenek azok akár államiak, akár felekezetiek, vagy akár községiek. Amint arról már szót ejtettünk, a magyar tannyelvű iskolák egy részét egyszerűen felszámolták, illetve szlovák tannyelvűekké változtatták. Azonban a megtűrt magyar iskolák esetében is különösen nagy gondot fordítottak arra, hogy azokból kiirtsanak minden magyar szellemiséget, eltöröljenek mindent, ami az ezeréves magyar múltra emlékeztethette volna a hazájától elszakított magyar tanulóifjúságot. A magyar közép- és szakiskolák élére „csehszlovák nemzetpolitikai szempontból” megbízható szlovákokat neveztek ki igazgatóknak, a polgári, valamint az elemi népiskolák kordában tartását pedig a tanfelügyelőkre bízták, akik között természetesen soha egyetlen magyar pedagógus sem volt található.

Nos, a buzgón magyarellenes szlovák tanfelügyelők a magyar iskolákban nagy előszeretettel szaglásztak az impériumváltás előtt használatos tankönyvek, térképek, faliképek és egyéb oktatási segédeszközök után, és amennyiben ilyenekre bukkantak, azonnal eljárást kezdeményeztek az iskola igazgatója vagy a vétkes