Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Mint vagyunk, ha nem vagyunk?! (esszé)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE könykiadás és népi kultúraszerveződés születnek, egyetlen közös pozitívumuk az önazonosság keresése és megfogalmazása. Az irodalom sem bújhat ki bőréből, s nem is akar, mert nem menekülhet! Társadalmi traumák és fellobbanások formálják és püfölik, mint gőzkalapács az izzó fémet. Pártkongresszusok, majd a magyar ötvenhat kisugárzása közben önállósul, hogy feltehesse alapkérdéseit: helyzetéből adódó kötődéseit! Az anyanyelv okán elidegeníthetetlen része az egyetemes magyar irodalomnak, ám helyzete okán része a csehszlovák társadalomnak és irodalmi kontextusába is beletartozik. Ennek a „kettős kötődésnek” a vitái és szellemi lecsapódása önmagukban is érdekesek lehetnek: közép-európai érvényű kulturális dilemmát feszegetnek! A politikai társadalomközpontúság törvénnyé avatja a hazai kontextust, a történelmi és nyelvi meghatározottság energiái a nemzeti azonosság felé törekszenek. Az inkább érzett, mint elméletileg tisztázott rezümé salamoni döntést szült: a kisebbségi irodalom társadalmi kötődésétől nem szabadulhat, nemzeti irodalmával pedig nem azonosulhat maradéktalanul. Marad tehát valamiféle köztes lét, a „hídszerep” vagy a „híd önmagunkban”, azonosulás léte determinációval és a sorsszerűséggel (nem a sorstalansággal!), higgadt önmagára ébredés! Majd néhány évtizedes fejlődést, nemzedéki gyarapodást követően, már-már végzetszerűen felmerül a nagy dilemma: van-e szlovákiai magyar irodalom vagy nincs?! A kérdés akár akadémikusnak tűnhetne fel, ám annál sokkal mélyebb. Arra a helyzeti csapdára utal, amely mindnyájunkat fogva tart, s amelyhez nemcsak hozzászoktunk, hanem a „benne-lét” sajátosságot, szellemi értékeket és gondolati teljesítményeket is eredményezett. Mindenekelőtt a felismert bizonyosságot: számunkra a kétféle kötődés nem ellentmondásos tájékozódást, problematikus értékrendet és irányvesztést jelentett, hanem olyan sajátosságot, amely eredetiséget és különösséget adhat műveinknek. Amely nem „se hús, se hal” érték, sem a kettévágott gordiuszi csomó metaforája, hanem morális és esztétikai egység, mely sajátos érzékenységre utal. A müvek pedig eredetien képviselik és örökítik meg a (magyar) emberi sors hazai változatát. Érdemben kiegészítik annak az egyetemességnek a történelmi és regionális tagolódását, melynek alapja az anyanyelv és a történelem, a nemzeti öntudat és etnikai identitás. S amely talán, éppen tagolódása okán lehet gazdagabb és teljesebb! A gondolattal bővebben kell foglalkoznunk. Nevezetesen azért, mert az információk forradalmát éljük, amihez a felvázolt állapotnak köze lehet. Életünk új intenzív légköre a tények cseréje és a hírközlés, az ismeretek közege olyan valóság, amely kínálja magát és körülfog, látatlanul és láthatatlanul is birtokol, megragad és nem ereszt. Minden, a valóságról szóló ismeret információ, aktív érték, a- nyagiasítható jelenség. Nemcsak tárgyias és ténybeli információk vannak, gazda- sági- és hadititkok, politikai döntések és tőzsdemanipulációk, netán lóversenyi „fülesek”, hanem szellemiek is! Lelkiállapotok és életminőségek, a kulturális közérzet értékei, szenvedély és indulat kifejeződései, intuíciós játékok és érzéskitörések, az ember - nép, nemzet - ösztönéletéről és tudatvilágáról szóló információk.
