Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Szalay Zoltán: Az átlagember (novella)
Az átlagember illetve hogy s mint-típusú kérdéseket tett fel. Kondouriotisz izgatott volt, csaknem annyira, mint a két fiatalember. Azok egyetemisták lehettek, de öltözékükön jól látszott, hogy szegényebb családból valók. Az utánpótlás biztosítva van, gondolta Kondouriotisz. A főhadiszállást egy külvárosi viskóban állították föl, természetesen csak erre az akcióra, mint mindig. Kondouriotisz ismerte ezt a környéket - volt a közelben egy olcsó bordélyház, ahova néha-néha benézett, olyankor, mikor felesége nem tudta megadni neki, amire a kiegyensúlyozott hétköznapi élethez szüksége volt. Mostanában azonban már nem járt ide. Ahogy mostanában a Görög Oroszlánokkal sem tartotta a kapcsolatot. Már vagy hat éve nem hallott róluk, azt hitte, fel is oszlott a szervezet. Most mégis úgy érezte, mintha visszatért volna abba a régi időbe. Négy akcióban vett részt. Mind a négy sima küldetés volt. O maga még nem ölt embert, de lelkesen közreműködött a vérontásokban. Egy autóbomba-merénylet, egy rakétás akció és két fegyveres támadás. A hadműveletek mindig sikeresek voltak, három ember halt meg a Görög Oroszlánok akciója révén. Kondouriotisz ezekről alig tudott. De tudta, hogy a nemzet ellenségei, Görögország árulói, ennyi pedig bőven elég volt. Rövid megbeszélést követően fegyveres gyakorlat következett. Kondouriotisz régen jó lövész volt, s ahogy tapasztalhatta, tehetségéből nem veszített a kereskedésre és nyugodt, lomha életre pocsékolt esztendők alatt. Jobb volt a két zöldfülűnél, akik komoly odaadással vetették magukat a munkába. A gyakorlat sem tartott sokáig, utána pedig mindnyájan hazamentek.- Hol voltál mostanáig? - kérdezte a felesége, mikor belépett az ajtón.- Csak megittam egy sört - vetette oda Kondouriotisz. - Paul meghívott.- Mióta iszol sört? - kérdezte gyanakodva az asszony. Hosszú szőke haja egy kicsit már kifakult, de szemei továbbra is csábítóan ragyogtak - kivéve egy fárasztó nap után, mint most. Ilyenkor inkább a kimerültség látszott bennük.- Nekifogok a mosogatógépnek - terelte el a szót a férfi. Csakugyan nekifogott, szétszedte, hogy megkeresse a nyavalyás hibát. Igazi ezermester volt - mindent meg tudott reparálni, valódi szerelő soha nem járt a házban. Másnap Kondouriotisz úgy ment munkába, mint akármelyik napon az elmúlt néhány évben. De másképp viselkedett, mint általában. Alig beszélt, magába zárkózott, komoran ült a standjánál, még a szokás szerint zsörtölődő vénemberrel sem állt szóba. Folyton az előző nap járt az eszében. A telefonhívás még mindig visszhangzott agyában, ahogy a gyakorlaton leadott lövések döreje is. Ott volt előtte a két fiatal elszánt arca, lelkes, merész ábrázatuk. De a mai napra nem gondolt. Eljön az anélkül is. Megint elég nehézkes volt a közlekedés a városban, de Kondouriotisz most úgy ment át az akadályokon, mint egy gép. Alig negyven perc alatt hazaért, s nem kis meglepetésére felesége otthon várta.- Mi van? - kérdezte durván, ami riadalma következménye volt. - Miért vagy már itthon?
