Irodalmi Szemle, 2004
2004/5 - Fónod Zoltán: Mi tette Európát Európává? (esszé)
Fonod Zoltán Római Birodalom császárával az élen. Az ellenlépések ezek arányában hamarosan bekövetkeztek. Külön véleményt jelentett be a francia király a tervezettel kapcsolatban, kifogásolva a pápa csökkentett szerepkörét, ennél is gorombább volt azonban II. Pius lépése, aki egy hónappal a tanácskozások megkezdése után Podjebrád György huszita királyt Rómába rendelte. A király a pápai parancsnak nem engedelmeskedett, így II. Pál, az új pápa (1466-ban) kiátkozta és királyi címétől is megfosztotta. (A huszita király haláláig, 1471-ig viselte a Bohémia királya címet!) Később Mátyás király a pápa biztatására foglalta el Prágát, raboskodása korábbi színhelyét. Ezzel vége is lett egy álomnak, melynek megvalósítása a későbbi évszázadokra várt. Ezekben a századokban az önmagukkal viaskodó Európai hatalmak nem sokat törődtek azokkal a küzdelmekkel, melyet a magyar uralkodók, a kereszténnyé lett István, majd László király folytatott az ország keleti határán a pogányokkal szemben. „Magyar ügy” maradt a tatárjárás (1241-1242), s bár a pápa keserű könnyeket hullatott, s Nyugat-Európát az események „izgalomba” hozták, de sem a császár, sem a francia király nem gondolta komolyan Magyarország megsegítését. Európa leszámolt Magyarország bukásával. IV. Béla később keserű szavakkal felpanaszolta a pápának, hogy többet foglalkozik a konstantinápolyi császársággal és a tengeren túli részekkel, mint Európa lakosságának érdekeivel. Az Európa szó talán ekkor hangzott el először a nagypolitikában. Kétszáz év múlva Bizánc eleste (1453) után az iszlám-török támadás fenyegetésével kellett Magyarországnak szembenéznie. Az észak felé, a Balkánon át folytatódó újabb támadás hírére, Nándorfehérvár védelmére III. Calixtus pápa harangzúgással szólította harcba a hívőket (1456. június 29.). Röviddel ezután, 1456. július 22-én, az összegyűlt keresztesekkel, főként azonban magyarországi hadai élén Hunyadi János tette emlékezetessé ezt a csatát, tönkreverve a török sereget. (Az elhangzó déli harangszó, VI. Sándor pápa bullája alapján, erre a diadalra emlékeztet.) A veszedelem azonban nem múlt el, a török hatalom ezekben az években (másfél évszázadra) félelmetessé vált. A veszélyhelyzetet fokozta, hogy a magyar nemesség a Dózsa-féle parasztlázadás megtorlásával volt elfoglalva, s történelmének legnehezebb szakaszában (a Habsburgok oldalára sodródva!) rendkívül kedvezőtlenül alakultak az ország számára a nemzetközi viszonyok. Súlyosbította a helyzetet, hogy I. Ferenc, „a legkeresztényebb francia király” a törökkel szövetkezett. A mohácsi csata (1526. augusztus 29.) másfél évszázadra megpecsételte Magyarország helyzetét. Az ország úgy lett védőbástyája a kereszténységnek, hogy - idegen érdekek oltárán - lényegében három évszázadra feláldozta saját függetlenségét. A magyar függetlenség kérdése (a Rákóczi-féle szabadságharcot követően) csak 1848 forradalmi napjaiban került ismét a közfigyelem és az európai politika asztalára. A reformkor páratlan szellemi és politikai küzdelmeinek köszönhető, hogy az 1849 utáni önkényuralom bukása után a kiegyezés nagyrészt megőrizte a forradalmi évek vívmányait. Végső soron azt mondhatjuk, a katasztrófák után és ellenére is volt mindig ereje a magyarságnak az újrakezdésre, az új hitek, remények megvalósítására.
