Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM kimondta: „Hogy az ifjúságnak, mely a lefolyt tanévekben a helybeli kereskedelmi és iparkamara által fenntartott magyar kereskedelmi iskolákon végezte tanulmányait, lehetővé tétessék, hogy szaktanulmányait befejezhesse, úgyszintén, hogy a magyar nemzetiségű fiú- és leánynövendékek anyanyelvükön nyerhessék el kereskedelmi kiképzésüket, az iskolaügyek és nemzeti művelődés minisztériuma a helybeli cseh-szlovák állami kereskedelmi akadémiákon az 1919/20 iskolai évben magyar tannyelvű osztályokat létesített.“18 Az ilyen alapokon újjászervezett tanintézet új igazgatójává a Csehországból Pozsonyba helyezett Eugen Burskýt nevezték ki. A „csehszlovák“ tagozaton az oktatás már 1919. október 1-jén beindult, a magyar osztályok megnyitása azonban még így sem volt problémamentes. A magyar tagozaton végül is csak 1919. október 23-án kezdődhetett meg a tanítás. A „csehszlovák“ törzsosztályoknak a szóban forgó 1919/20-as tanévben összesen 206 növendékük volt, ebből azonban 44 fő a cseh országrészekből származott, 127 fő pedig vidéki volt, és csupán 35 fő volt valódi pozsonyi. A magyar tagozat 10 osztályának összesen 470 tanulója volt, pedig ebben a tanévben ezen a tagozaton - a szlovák részlegtől eltérően - nem nyílt sem abituriensi, sem pedig kétéves kereskedelmi tanfolyam.19 Az 1919. évben a Felvidéken működő ipari és gazdasági szakiskolákat is csaknem kivétel nélkül mind „csehszlovák“ tannyelvű tanintézetekké változtatták. A Kassai Magyar Királyi Állami Felsőipariskola volt a Felvidék, s egyúttal egész Magyarország egyik legrangosabb szaktanintézete. Ez az iskola 1919. augusztus 12-én került csehszlovák állami igazgatás alá. Az iskola addigi igazgatója, Balassa János ezen a napon adta át az iskola irányítását az új hatalom által kinevezett és Morvaországból Kassára irányított új igazgatónak, Václav Mayemek, aki a- zonnal hozzálátott a „csehszlovák“ tannyelvű oktatás megszervezéséhez. A tanintézet új neve a következőképpen hangzott: Kassai Csehszlovák Állami Ipariskola (Československá štátna priemyselná škola v Košiciach). Az oktatás 1919. augusztus 15-én indult be, de ekkor még csakis „csehszlovák“ nyelven. Bár a prágai Iskolaügyi és Nemzetmüvelődési Minisztérium illetékesei 1919. augusztus 8-án ígéretet tettek Balassa János igazgatónak a párhuzamos magyar tagozat engedélyezését illetően - persze, csakis azzal a kikötéssel, hogy a magyar osztályokba szlovák nemzetiségű tanulók nem vehetők fel -, a hivatalos jóváhagyás csak nem akart megérkezni. Végül 1920 januárjában a minisztérium hivatalosan is engedélyezte a magyar tagozat beindítását, amire haladéktalanul sor is került. Az első évfolyamokban már az új négyéves tanterv alapján kezdődött el az oktatás, a második és harmadik évfolyamok növendékei azonban még a régi magyar hároméves rendszer szerint haladtak.211 Az alacsonyabb képzést nyújtó ipari szakiskolák is rendre csehszlovák állami tulajdonba kerültek, miközben egyetlen tanintézet sem tarthatta meg magyar tanítási nyelvét. A Pozsonyi Magyar Királyi Állami Fémipari Szakiskolára az új hatalom