Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM rendelt kényszerszüneteket. A tanév végi vizsgákat előrehozott dátummal 1919. május 3-14-e között bonyolították le. A megszálló hatalom azonban „szóbeli hivatalos kijelentéssel“ megtiltotta, hogy a vizsgák során a magyar világi vagy egyházi hatóságokat bárki és bármilyen minőségben is képviselje. A tanintézet igazgatója továbbra is Végh Ferenc pápai kamarás maradt. Az átmenetet jelentő 1918/19-es tanév tehát a legnagyobb bizonytalanságok közepette zárult. „Amikor e sorok íródnak, még sötét fátyol takarja a jövőt“ - olvasható a tanintézetnek az 1918/19-es tanév végén megjelent értesítőjében. „Lesz-e hely ebben a jövőben a mi számunk-ra is?“ - vetődik fel a kérdés az idézett iskolai értesítőben.7 Minden valószínűséggel ez a kérdés — „Lesz-e hely a jövőben a mi számunkra is?“ - foglalkoztathatta ekkoriban a felvidéki magyar iskolaigazgatók és pedagógusok csaknem mindegyikét, ezt kérdezték a felvidéki magyar szülők és tanulók, de ez volt a magyar nemzeti közösség egyelőre megválaszolhatatlan sorskérdése is. Elvégre mindjárt az iskolarombolás első hullámában nyilvánvaló lett, hogy az elszakított felvidéki magyarság közoktatásügyében a tanítói utánpótlás képzését szándékoznak szinte teljességében elsorvasztani a hatalom új birtokosai, elvégre hosszú távon ezzel árthatnak legérzékenyebben a kisebbségi magyar oktatásügynek. A magyar tanítóképzők bezárása után a tanulmányaik befejezésében megakadályozott tanítónövendékek zöme arra kényszerült, hogy a maradék Magyarország tanítóképző intézeteiben folytassa tanulmányait, és ott szerezzen tanítói oklevelet. A felvidéki tanítójelöltek főleg a sárospataki, miskolci, egri, budapesti és pápai tanítóképzőkbe iratkoztak át. Később azonban kiderült, hogy a magyarországi képzőkben végzett tanítókat - ha azok egyáltalán hazatértek a Felvidékre - a csehszlovák tanügyi kormányzat többnyire politikailag megbízhatatlanoknak tartotta.8 A tényleges középiskolák, valamint a tanítóképző intézetek után említést teszünk még a Felvidéken működő különböző jellegű szakiskolákról is. Ezen iskolatípuson belül mindenek előtt az ún. kereskedelmi iskolák voltak a leginkább elterjedtek, amelyek tudvalevőleg a polgári iskolákra, illetve a középiskola alsó négy évfolyamos tagozatára épültek. A középfokú szakiskoláknak minősülő felső kereskedelmi iskolákban a rendes tanulmányi idő három év volt. Az impériumváltás idején a Felvidéken nyolc felső kereskedelmi iskola működött, ebből hét volt állami, egy pedig nem állami. Az egyetlen nem állami felső kereskedelmi iskolának a Pozsonyi Kereskedelmi és Iparkamara volt a fenntartója. Ennek a tanintézetnek volt egy fiú-, valamint egy leányosztályokból álló tagozata, s mivel ezek különálló épületekben nyertek elhelyezést, néha - persze tévesen - önálló tanintézetekként is emlegetik őket.9 A Felvidék cseh megszállását követően valamennyi felső kereskedelmi iskola beszüntette működését. Az új hatalom egyáltalán nem bánt kíméletesen ezekkel a tanintézetekkel. A nyolcból kettőt - a homonnait és a nagyrőceit - teljesen