Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - Bárczi Zsófia: Az örökkévalóság kék köténye (novella)
Bárczi Zsófia Fánni aznap reggel rá se pillantott a nagyanyja ágyához állított székre, hanem megkerülve az íróasztalt, egyenesen az ágy szélére ült. Az öregasszony egész nap csendesen feküdt, arcára visszaköltözött a derű, tekintete mozdulatlanul pihent az ablakon beszűrődő tompa, opálos fényen, s csak néha-néha rebbent meg, ilyenkor pár percig tétován járt fel és alá unokája arca és egy láthatatlan pont között, aztán újra visszatért az ablak négyszögére. Estére magába szívta a januári égbolt elmosódó színét, és Fánni ekkor már tudta, hogy igyekeznie kell a felolvasással. Éjfél körül a kék kötényes asszony újra megmozdult. Felállt a székről, és letelepedett az öregasszony ágya szélére, átél lenben Fánnival. Lassan kinyújtotta a karját, és tenyerébe fogta a nagyanya bal kezét. Ebben a pillanatban Fánni is kinyúlt, és megragadta nagyanyja jobb kezét. Genovéva története a vége felé közeledett, már alig egy lap volt hátra. Fánni minden erejét megfeszítve összpontosított a szövegre, hangja hirtelen felerősödött és kántálóvá vált, bár látszott, legszívesebben félbehagyná a könyvet, de hiába küszködött, nem tehette, olvasnia kellett, s miközben fogytak a szavak, érezte, nagyanyja mind közelebb botorkál az oly régóta keresett hídhoz. Az öregasszony közben egyre a kék kötényes nőt nézte, és látta, hogy jellegtelen vonásai hogyan élesednek percről percre, míg csak elviselhetetlen fény nem gyűlik az arc helyén, és ekkor magában felujjongott, mert felismerte végre az idegen asszonyt. Mire Fánni befejezte az olvasást, a nagyanyja már távolt járt, s a gondosan megvetett ágyon, a csipkés párnák között egykori ittlétéről csak a hátrahagyott formátlan, élettelen sártömeg tanúskodott. Korniss Péter: Kalotaszeg
