Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - Duba Gyula: Köszöntünk, Európa! (esszé)
Köszöntünk, Európa! Politikusaink és kultúrateremtőink dolga azért sem lesz könnyű, mert Európa évezredes háborúi éppen etnikai sokszínűségéből és történelmi-nyelvi gazdagságából következik. Európa földjén született a modern nemzet fogalma! S örök mementó- ként: a nemzeti kizárólagosság és faji önzés rettenetes gyakorlata is! Nem véletlen, hogy a huszadik század mindkét világháborúja földrészünkön tört ki, magával sodorva a világot. Mintha az emberiség belső - építő és romboló - erői valamilyen módon éppen Európában nyilvánították volna ki lényegüket! Ma Amerika, Európa egykori - „tartománya”, távoli domíniuma a szuperhatalom, évszázadok során, valószínűleg demokráciájának és kemény léttörvényeinek köszönhetően fölébe nőtt. De a transzatlantizmus, éppen természeti és történelmi gyökérzetének okán, továbbra is élő kapocs, civilizációs törvény. Földrészünk egyesülésének célja éppen az, hogy Európa partner maradhasson! A „vén Európa” kulturális státusára, szellemi világképére továbbra is (vagy egyre inkább?) szüksége van az emberiségnek. A történelem tanúsága szerint a civilizáció fejlődésében mindig elhivatott szerepe volt! Itt kezdődik, hogy kételyekről, bizonyos gondokról és aggodalmakról szólunk. Ma az államférfiak és diplomaták tárgyalásain és beszédeiben Európa eszmei hagyományairól és szellemi küldetéséről nem, vagy alig esik szó. A szövegekben nem kulturális értékek, hanem gazdasági erők és hatalmi érdekek fogalmazódnak meg. A globalizált gazdasági mozgásban óhatatlanul háttérbe szorulnak a kulturális törekvések, de még - paradox módon - a tudományos fejlődés is, mert minden a haszonelvűségre épül. A politika felhasználja és ezért számon tartja céljai eléréséhez a tudományt és a kultúrát, de igazából sosem szerette. Zavaró tudott lenni számára, más logikát és értékrendet képviselt. A hatalmi érdeket érvényesítő politika szervező és felhasználó erő, nem teremtő! Annyit kockáztat, amennyit kell, mert egyensúlyra törekszik. A természetétől idegen ügyeket nem vállalja, az erő logikájára épít, esetleg a rációra, amennyiben érdekeit szolgálja. Ezért a komprom isz- szumai, bár talán gyakran okosak, legtöbbször kényszerűek. Az új európai politika sem igen tehet mást, mert a fenti vonások a politika lényegében gyökereznek. Ma szinte megoldhatatlannak tűnő feladatai is ebből következnek: okos komprom isz- szumokat kell kötnie úgy, hogy születő egységét ne veszélyeztesse! Minden széles körű döntése komoly ellenállásba ütközik majd, és minden kiegyezése valamilyen érdeket borzol. A nagy közös érdekek érvényesítése a sokrétűség hullámzó mozgásába ütközik. Nagy és kis államok, nemzetek és nemzetiségek, regionális érdekek és piaci monopóliumok ellentmondásai várnak a szintézisre. Szinte gigászi munka és megoldhatatlannak tűnő cél! De a jövő törvényeként mutatkozik. Hatalmas eredmény lenne már az is, ha az európai rendet olyan mechanizmusok és erőrendszer filozófiája alakítaná, amely lehetetlenné teszi az érdekek végletes kiéleződését és ütközését, s ily módon kizárja a háborúk lehetőségét! Erre kételyeink ellenére és minden nehézség dacára is - képesnek kell lennie! Kételyek azért maradnak: szellemi természetűek! Már említettük, hogy
