Irodalmi Szemle, 2004
2004/4 - Duba Gyula: Köszöntünk, Európa! (esszé)
Köszöntünk, Európa! kor élő pajzsként védtük kultúráját, anyagi javait, népeit. Lázadásainkat nem értette, szabadságharcainkat sem segítette. Mégsem tagadtuk meg soha, mindig hozzá tartozónak éreztük magunk. A magány enyhet kereső mozdulása, a kicsinység és kiszolgáltatottság érzete tette volna? Aligha! Inkább az értékirány keresésének kényszere, a minőségi igény! Nem a hatalmi biztonság vonzott hozzá és nem a menedéket kerestük benne, hanem a kulturális és szellemi értéket, a humánus emberi minőségét. Tanulni vágyó iljaink már a középkorban nyugati egyetemeken szerezték tudásukat, melyet hazahozva, megalapozták írásbeliségünket, fejlesztették iskoláinkat, elmélyítették gondolkodásunkat. Keletről jöttünk, de nyugatra néztünk, magunk mögé jószerével akkor sem tekintgettünk, amikor kívánták volna tőlünk. S elviseltük, hogy Európa nem akar megérteni, nehezen fogad el, alkalmazkodtunk hozzá, s túltettük rajta magunk. Bizonyára azért tehettük, mert vonzódásunk szellemi természetű és morális érvényű. Fábry Zoltánunk fejezte ki a lényegét mélyen és maradandó érvénnyel, amikor baljós időkben, történelmi kataklizmák előérzeté- ben programként vallotta a harmincas évek elején: Hazánk, Európa! Az elember- telenedésben az európai szellemre hivatkozott. Alighanem hasonló célokból és ilyen helyzetekben kerestük Európát! Elsősorban továbbra is a szellemiségét vágyjuk, miközben Európa önmagát keresi! Sosem volt helyzetet teremtene: egyesülni szeretne! Ezen akár el is csodálkozhatnánk: bábeli zűrzavar közepén valaki azt mondja, értsük meg egymást! Persze, a metafora csak képletességében érvényes, nem a lényegében, arra utalna, milyen bonyolult fogalom az egység! Mert bizony Európa sosem volt egységes, még szellemiségében sem, csak talán annak végső tömörségében, humánumeszményében! Morális és anyagi értékrendje, politikai ellentmondásai és hatalmi érdekszférái mindig a szembenállás jegyeit viselték. Sőt, egyesülése lehetetlenségét! Egységét civilizációja képviselte, míg valóságát nemzeti érdekek változékony erőrendszere jelentette. A múlt század végén, a hidegháború befejeztével új világhelyzet állt elő, melynek Európa számára egyetlen szükséges követelménye: szellemi és gazdasági egysége! Múltja káoszán túltéve magát, humanizmusa jegyében tömörülni! Az új idea nemcsak hogy jó úton halad, hanem szinte befejezéséhez is közeledik. A célt is kitűzték: tíz év múlva földrészünk a világ leghatékonyabb és legdinamikusabban fejlődő gazdasági egysége lesz! A világállapot egészségének legújabb metamorfózisa; gazdasági képességeiben gyökereznek szerencséjének vagy végzetének méretei! Az ökonómia, mint a világ és emberiség új „mindenhatója”! A gazdaság már a tizenkilencedik században erősen befolyásolta a népek életét, a huszadikban pedig drámaivá tette és tragédiába vitte. Ma azonban ennél is kizáró- lagosabb világhelyzetet jelent. A negatív irányzatok egyetemes méretekben léphetnek színre. A veszély abban van, hogy a gazdasági világerők egyre öntörvé- nyűbben s mind kiszámíthatatlanabbul lépnek fel, mint akár az ember életében a sors és a végzet. Már-már természeti törvényekként hatnak, valóságuk azonban egy
