Irodalmi Szemle, 2004
2004/3 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: III. A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (Frontális roham a Felvidék többi magyar középiskolája ellen, tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM lakítását szlovák tannyelvű csehszlovák állami tanintézetté. Erre rövidesen valóban sor is került. 1919. március 14-én megtörtént a hivatalos cseh-szlovák állami átvétel. 1919. április 3-án újra beindult a tanítás, de már csakis „cseh-szlovák” nyelven. Az iskola új neve a következő lett: Aranyosmaróti Csehszlovák Állami Janko Kráľ Reálgimnázium (Československé štátne reálne gymnázium Janka Kráľa v Zlatých Moravciach). A tanintézet új igazgatójává a Morvaországból Aranyosmarótra helyezett František Skovajsát nevezték ki. Az átalakulás persze itt sem volt zökkenőktől mentes. Ez azon is meglátszott, hogy a tanulók száma lecsökkent 99-re. Az átmeneti visszaesés után az 1919/20-as tanév azonban már 142 rendesen beíratott növendékkel indult, s ebből a létszámból - Stefánek adatai szerint - már kereken 100 volt szlovák, 36 német és mindössze 6 a magyar nemzetiségű.18 A Nagyszombati Érseki Főgimnáziumnak 1919. március 15-én szűnt meg római katolikus felekezeti és magyar jellege. Stefánek iskolaügyi referens ugyanis e- zen a napon nyilvánította azt csehszlovák állami tanintézetté. A főgimnáziumnak az 1918/19-es tanév elején 466 tanulója volt, ebből 386 vallotta magát magyar, 64 szlovák, 15 német, 1 pedig egyéb nemzetiségűnek. A tanítás „csehszlovák” nyelven 1919. március 31-én indult be, de mindössze 182 tanulóval, akikből azonban már 135 vallotta magát szlovák nemzetiségűnek. Az iskola új igazgatójává a szlovák Štefan Hatallát nevezték ki, aki egyúttal a szlovákiai magyar középiskolák országos felügyelőjének tisztét is betöltötte.19 Aranyosmarót és Nagyszombat után újból egy híres, nagy múltú felvidéki bányaváros, Selmecbánya következett. Stefánek ebben a városban is felszámolt minden magyar tanintézetet mind nép-, mind középiskolai fokon annak ellenére, hogy magának, a szűkebb értelemben vett városnak abszolút magyar többsége volt. Igaz ugyan, hogy a közigazgatásilag szintén Selmecbányához csatolt, mintegy a város külterületeit képező szlovák községek és telepek - Bélabánya, Hodrusbánya, Istvánháza, Felsőróna, Kisbánya - a város összlakosságának arányát némileg a szlovákságjavára billentették, az viszont egyáltalán nem volt kétségbe vonható, hogy itt voltaképpen egy jellegzetesen háromnyelvű és háromkultúrájú kommunitásról van szó. A város 15 185 lakosából - a külterületeket képező szlovák községekkel és telepekkel együttvéve - 8341 fő vallotta magát szlovák, 6340 magyar, 453 német, valamint 21 román, 5 horvát, 6 szerb, 19 pedig egyéb anyanyelvűnek.20 Stefánek iskolaügyi referens 1919. március 24-én látogatott el Selmecbányára, hogy ott felszámolja a helyi magyar iskolákat, illetve intézkedjék azok csehszlovák állami átvétele ügyében. Ebben az egykori nevezetes szabad királyi városban két jónevű középiskola is működött: a Selmecbányái Királyi Katolikus Főgimnázium, valamint a Selmecbányái Ágostai Hitvallású Evangélikus Líceumi Főgimnázium. További középiskolai jellegű - bár a hatályos magyar iskolaügyi törvények értelmében a népoktatási tanintézetek kategóriájába tartozó - iskola volt a Selmecbányái Dunáninneni Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyházkerületi Csemez Tanítóképző Intézet. Stefánek iskolaügyi referens a városban működő mindkét főgimnáziumot fel- oszlatottnak nyilvánította - mind a királyi katolikust, mind pedig az ágostai evangé
